Igen, igen és igen! Róma az örök város. Róma az örök téma, hiszen minden út Rómába vezet, sőt még a harangok is Rómába mennek a Nagy héten. Beszámolók százai árasztják el évente az olvasókat a városról. Össze kell hát szednem magam, hogy ne csak egy újabb Róma cikk szülessen, hanem valóban valami új. Úgy döntöttem tehát, hogy egyéni véleményem tükrében tálalom csodálatos római látogatásomat. Ugyanilyent biztosan nem olvastak még sehol.

Évente több millió ember látogat el a hét dombra épült városba. Ez az a hely, amiről mindenki tud valamennyit, mert e tudás alapműveltségünk egyik lépcsőfoka. Ki ne ismerné a Tiberis folyóba dobott ikerpár, Romulus és Remus legendáját, akiket egy anyafarkas nevelt fel? Romulus és Remus saját területüket elkerítve falakat emeltek. Remus gondatlanul átugrotta fivére falát és Romulus ezért meggyilkolta őt. Ettől a perctől - egészen pontosan Kr. e. 753-tól - datálható a város történelme. A várost Romulus után Rómának nevezték, könnyen megeshetett volna, ha Remus nem ugorja át a falat, akkor ma Rémába látogatnánk.

Tréfát félretéve, kövessük Róma győzedelmes diadalát a történelem órájának percéről percére. Az első városfalat Servius Tullius, etruszk uralkodó emeltette, aki a későbbiek folyamán kialakította a katonai és politikai élet első szervezett formáját. Uralkodása egészen Kr.e. 509-ig, az első köztársaság megalakulásáig tartott. A köztársaság politika irányítását már akkor olya zseniálisan alakították, ki, hogy később ez a rendszer szolgált az amerikai törvénykezés felállításának alapjául. A köztársaság élén két konzul állt, tanácsadó testületük a szenátus volt. A szenátus tagjait demokratikus úton a nép választotta. A rendszer akkori tökéletességét támasztja alá, hogy a birodalom évszádokig fennállt, és ez idő alatt területe többszörösére nőtt. Sajnos a háborúk diadalmai, és az újonnan szerzett területek nem mindenikinek biztosították a gazdagságot. Míg egyesek hirtelen meggazdagodtak, mások elszegényedtek, mindez végső soron polgárháborúkhoz és az első köztársaság bukásához vezetett.

Kr.e. 107-ben Gaius Marius lesz a konzul, vagyis a későbbi Julius Ceasar. Uralkodása békét hozott Róma életében, és Kr.e. 59-ben alapított 1. Triumviratusa révén újra felvirágoztatta a várost. Sajnos a megosztott uralkodási forma nem volt célravezető. Félreértések támadtak az irányítást illetően Ceasar és Pompeius közt. Kr.e. 44-ben Ceasart meggyilkolták. Utódja, örökbefogadott fia Octavius lett, aki birodalmi szinten békét teremtett. A szenátus Octavius tetteit „augustus” címmel jutalmazta, majd nem sokkal később császárrá választotta. Innentől kezdődött meg a császárok kora. Iskolai tanulmányaink során mindannyian tanultunk a tetteiről híres császárokról Titusról, Trajanusról, vagy akár Hadriánuszról. Az is köztudott tény, hogy a rómaiak körében bevett szokás volt a családon belüli házasságkötés és gyermeknemzés. Ez önmagában sem egészséges dolog, hát még amire vezetetett, elég csak Nérora, vagy Calilgulára gondolnunk.

Az utolsó császár 476-ban bukott meg, amikortól is az ókort datáljuk. Ez a dátum volt a kereszténység kezdete is. Kezdetét vette a pápák politikai és egyházi irányítása, mely korántsem volt viharoktól mentes. Gondoljuk csak Galileo munkásságára. Róma életét egészen Napóleon támadásáig semmis sem zavarta meg, ám 1805-ben Napóleon királlyá koronáztatta magát, törvénytelen fiát pedig Róma királyának nevezte ki. Napóleon bukását követően 1849-ben Rómát is elérte a szabadságharc szele, azonban itt is, mint Európa szerte majdnem mindenhol a mozgalom megbukott. 1815-ben II. Viktor Emmanulet királlyá koronázták. Róma szerepe az első és második világháborúban véleményem szerint épp oly ismert, mint Mussolini botrányos munkássága és a viharos XXI. századi politikai élet. Így tehát azt gondolom, hogy ennyi történelmi áttekintés után, elég ismeretanyaggal rendelkezünk ahhoz, hogy nekivágjunk városnéző sétánknak.

Az olasz közlekedési mód és a túlzsúfolt utak nem teszik lehetővé, hogy a külföldről érkező turistacsoportok saját autóbusszal tegyenek városnéző látogatást, ezért én a legtöbb látnivalót nyújtó, viszonylag kényelmes megoldást a gyalogos-tömegközlekedést ajánlom mindenki figyelmébe.

Kiindulópontunk a városfalakon kívül eső Szt. Pál katedrális. Ezen a helyén már a IV. században is templom állt, melyet Konstaninus császár emeltetett Szt. Pál síremlékének helyén. A ma látható templom nem az eredeti. 1823-ban ugyanis az épület tűzvészben megsemmisült. Mindig nehéz helyzetben vagyok, amikor egy épület dicséretre szorul, mert a „csodálatos”, és „gyönyörű” szavak túl elcsépeltnek hangzanak. Talán viszonyításokkal tudom legjobban érzékeltetni mindazt, amit tapasztaltam. Itt például az épület monumentalitását, azzal tudnám leginkább érzékeltetni, hogy a Szt. Péter bazilika megépítése előtt ez volt a világ legnagyobb temploma. A templombelső márvánnyal borított tere gazdagon díszített. A templom mellet kolostorépület található, melyet megkímélt a tűzvész. A két épületet egy gyönyörű kerengő köti össze. Sajnálatos, törvényszerű, szükséges, vagy egyszerűen csak elkerülhetetlen, hogy az egyházi élet is elüzletiesesedjen? Tény azonban, hogy a kerengőhöz, a Souveniershopon át vezet az út.

A templomot elhagyva tovább folytatjuk utunkat az alig 3 km-re lévő Szt. Pál kapun át a San Giovanni in Laterano Bazilika felé. Ahogy a bazilika felé tartunk buszunkkal egy piramist kerülünk meg, ami nem más, mint a turisták megtévesztése, hogy mennyire el lehet tévedni Rómában. Mi azonban ne hagyjuk magunkat befolyásolni és menjünk egyszerűen tovább. Csak semmi pánik, sok templomot ejtünk ugyan útba, de minden templom más és más. Érdemes, sőt kötelező őket megnézni. A San Giovanni in Laterano például azért érdekes, mert ez a kereszténység első bazilikája. A templomot Konstantinusznak köszönhetjük. Másodsorban azért is fontos ez a szentély, mert ez Róma katedrálisa, és a mindenkori pápa püspöki székhelye. Itt találhatók Szt. Péter és Szt. Pál fejrelikviái. A bazilika közvetlen szomszédságában található a Baptistero, vagyis a keresztelőkápolna. Hagyomány ugyanis az olasz építészetben, hogy külön épül a templomtól a keresztelőkápolna és a campanille, vagyis a harangtorony. A bazilika előtti obeliszket nem hagyományból állították, de tény, hogy Róma szerte számos hasonlóval fogunk találkozni, melyek egyiptomi ajándékok, illetőleg hadisarcok. Továbbhaladva a Colosseum irányába a Basilica San Pietro in Vinoli-t célozzuk meg. A bazilika az V. században épült Szt. Péter láncainak az elhelyezésére. Sok zarándok, csupán a láncok miatt látogat el ide, azt azonban talán csak kevesen tudják, hogy Michelangelo több befejezetlen alkotása is a templom tulajdona, és szintén megtekinthető.

Az előbb csak elhaladtunk a Colosseum előtt, most azonban azt javaslom, nézzük meg közelebbről. Az amfiteátrum a világ legismertebb nevezetességei közé sorolandó. Jelentőségével, rendeltetésével mindenki tisztában van, számos film forgatási helyszínéül szolgált már, építészetei megoldásai mégis megannyiszor csodálatra késztetnek minket. Sajnos már sokat elhordtak falaiból a helyiek, mindez nagyságát így sem csökkenti. Hihetetlen, hogy már akkoriban tudták a térkialakítás milyen hatással van a hangok terjedésére. Az állatoknak épített labirintus kifutó pedig eltörpül, amellett, hogy a falak hatalmas kőkockáit földrengés biztosan építették fel. A „téglákat” ugyanis vassal húzatták össze. Az év bármely hónapjában látogatunk is ide, látogatók százai várják nap, mint nap az élményt, hogy átérezhessék gondolatban azt, amit egykor a császár is átélhetett. Ha időnk engedi, engedjük mi is át magunkat képzeletünknek és lépjünk be a falak közé. Ha azonban az idő szorít, akkor csak kívülről tekintsük meg a monumentális épületet, vagy egyszerűen, hagyjuk magunkat elrabolni a római katonák által, egy emlékezetes fotó erejéig.

Látnivalóink sora ezzel még messze nem ért véget, remélem kíváncsiságukat felkeltettem és jövő hónapban is virtuális útitársaimként üdvözölhetem Önöket.

A beszámolót írta: Séllei Lívia
A rovatot szerkeszti és fényképeket készítette: Darin Sándor

Utazásunkért köszönetet mondunk a debreceni Grand Tours utazási irodának (www.grandtours.hu).