A Plitvicei-tavak! Igazából a felkiáltás önmagában kevés is, helyesen csupa nagybetűvel kellene írni. PLITVICEI-TAVAK!!! Igen, így már híven tükrözi azt a csodás és lenyűgöző látványt és élményt, amit a Plitvicei-tavak Nemzeti Park nyújt az ide ellátogató turistáknak. Nem meglepő tehát, hogy a hely az UNESCO világörökségek listáján is szerepel. Ne vágjunk azért ennyire a dolgok elejébe.

Engedje meg kedves olvasóm, hogy megint egy kis személyeskedéssel kezdjem, ugyanis plitvicei kirándulásunk megvalósítását hosszas szervezés előzte meg. Az egész történet tavaly szeptember elejére nyúlik vissza, mikor baráti társaságunkkal Korfu szigetén tartózkodtunk. Itt született az ötlet, hogy októberre meglepjük a lányokat egy kis kirándulással. Hosszas gondolkodás után választásunk a Plitvicei-tavakra esett. Mint rendesen, most is rám hárult az előkészület megszervezése. Minden az utolsó részletig kidolgozásra került. Szinte percre pontos forgatókönyvünk mégis a kukában végezte, ugyanis az előre lebeszélt időpontra nem kaptunk már szállást. Így a titok úgy tűnt mindörökre titok marad.
Ám, ez év elején egy közös sörözés kapcsán elővettük a szemétkosár mélyéről a kirándulás programját és jó időben újból – persze továbbra is titokban – álltunk neki a szervezésnek. Fáradozásunkat siker koronázta, melyben oroszlánrésze volt Balázs Zseljko barátomnak, aki a Kompas utazási iroda magyarországi vezetője. Az ő segítségével, és tanácsát megfogadva igazán kiváló szálláshelyet sikerült lefoglalnunk az 1-es bejárattól alig 7 kilométerre. De ne szaladjunk megint a dolgok elé. Hiszen a lányok ezúttal sem sejtettek semmit a nagy készülődésből.

Egy szép május végi, június elejei hétvégét néztünk ki az utazásra. Társainkkal a dunántúli Hőgyészen találkoztunk, majd nekivágtunk az előttünk álló kilométereknek. Sajnos az égiek nem voltak nagylelkűek hozzánk, és már Dombóvár előtt heves esőzés vette kezdetét, mely aznap szinte egészében végig is kísért utunkon. A lányoknak egészen az indulás előtti napokig titokban tartottuk utazásunk pontos célját. Az azonban rajtam kívül mindenkinek meglepetés volt, hogy az első napon először „leugrunk” a horvát tengerpartra Rijekába. Ezen ötletemet egészen a határig titokban tartottam. A magyar határtól mindössze 280 kilométernyire lévő Rijeka a horvát Adria legjelentősebb kikötője. A Kvarneri-öböl legnagyobb városa biztos rendelkezik előnyös tulajdonságokkal is, de sajnos ezen a napon arcának kevésbé szebbik felét tartogatta a látogatóknak. Az eső hol esett, hol nem. Így igazi városnézésre nem volt lehetőségünk, de azért egy rövid sétát tettünk a Korzón és környékén. Megtekintettük a városkaput, majd a Stari gradban (óvárosban) egészen a Levéltárig sétáltunk. Túránkat a Nemzeti Színházzal és a városi piac érdekes pavilonjaival zártuk.

Rijekából elindulva könnyen rátaláltunk az Adria partján végighaladó országútra. Először egy festői öblöcske vonta magára tekintetünket és a benne épülő hatalmas hajók láttán szinte a lélegzetünk is elállt. A természetes öbölben elhelyezkedő hajódokk után értük el Bakar települést. Az öböl aljában megbúvó falucska a középkor óta fontos teherkikötő volt. Napjainkban hangulatos utcácskái, kiváló vendéglői vonzzák a turistákat. Mi a rossz időjárás miatt inkább utunk folytatása mellett döntöttünk. A Bakari-öböl túlsó bejáratát Kraljevica település őrzi.
Ezt a helyet is – mint a part többi erősségét is – a Frangepánok emelték. A földnyelvre épült óváros, és a rajta álló várkastély már messziről látszik. Innen alig pár kilométerre fekszik a dalmát partvidék leghíresebb hídja a Krk híd. Ez, a régi nevén Tito híd köti össze Krk szigetet a szárazföldi résszel. Következő megállónk a Kvarneri öböl legjelentősebb nyaralóhelye Crikvenica. A napjainkra Dramaljjal és Selcével egybeépült település már a rómaiak idején fontos kikötő volt. A Habsburg dinasztiából József főherceg is ezt a tengerparti várost részesítette előnyben pihenései során. 1906 óta Crikvenica hivatalosan is gyógyhelynek számít és vonz évről-évre megannyi turistát.

Következő népszerű tengerparti település, Novi Vinodolski igazi kikapcsolódás lett volna, de ezt a városnézésünket is elmosta az eső. Mire az innen 20 kilométerre fekvő Senj (Zengg) településre érkezünk már a kedvünk is elmegy a mászkálástól. Ahol nem esik az eső, ott orkán erejű szél fúj. Egy kicsit kedvetlenül szemléljük az útelágazásnál elhelyezkedő parkolóból az 1558-ban elkészült Nehaj várat.
Se baj, ez a nap már tönkrement. Majd legközelebb egy nagy Dalmát túra során mindent bepótolunk. Közös döntés alapján inkább nekivágunk a 88 kilométeres útnak Rakovicába. Azt hittük, hogy az eddigi időjárását nem lehet fokozni.
Tévedtünk. Minél fentebb értünk a hegyek közé, annál nagyobb lett a köd, vagy inkább a felhő. Igen, a felhő! Mert lassan már olyan érzésünk volt, hogy belefúródunk egy a völgyek közé beékelődő felhőbe. Kicsit fárasztó „féklámpa-követő” út után este hétre érkeztünk meg szálláshelyünkre Rakovicába. Ezzel első napunk végére is értünk, és az igazán kiváló vacsoránk elfogyasztása közben csak abban tudtunk reménykedni, hogy holnapra kitisztul az idő.

Új reggel, új remények. Így ébredtünk, és a reggeli elfogyasztása közben is az eget kémleltük. Ezt a napot teljes egészében a nemzeti park megismerésére és bejárására szántuk, úgyhogy nagyon bíztunk az égiek áldásában. Láss csodát, mire átestünk a nap első kávéján az ég is kitisztult. A parkolóban már az erőlködő nap kora nyári sugarai fogadtak. Így igazi jó kedvvel kezdünk a túrához. A belépőjegyek (75 Kuna/fő) megvétele után kezdetét veszi gyalogtúránk a világ egyik legszebb nemzeti parkjában.

Horvátország első nemzeti parkját először 1928-ban helyezték védelem alá. 1949-ben minősítették nemzeti parkká, majd 1979-ben felkerült az UNESCO Világörökségek listájára. 1997-ben területét 266 km2-re terjesztették ki. A parknak két bejárata van, mindegyikhez nagy parkoló, étterem és ajándékbolt is tartozik. Érdemes az 1-es bejáratot választani, mert innen jobb sorrendben tekinthetjük meg a látnivalókat. Lássuk most ezeket a látnivalókat a számok tükrében.

A nemzeti park legnagyobb vízesése 70 méter magasból zúdul alá. Ezt lentről is, és jó pár lépcső megtétele után egy csodás kilátópontról a magasból is megtekinthetünk. A 16 tóból álló zuhatag-együttest alsó-, és felső-tavakra osztják. Túránkat kezdjük az alsó tavak bejárásával. A bejáratot követő hosszú kacskaringó után ereszkedik le az út az alsó tavakhoz. Útikönyvek legalább három napot javasolnak a terület megismerésére, de nekünk csak ez az egy nap áll a rendelkezésünkre, úgyhogy itt az ideje, hogy elkezdődjön az ismerkedésünk a tavakkal és az őket összekötő vízesésekkel.
A Novakovica brod a legalsó tó, mielőtt a Korana patak elhagyja a völgyet. A tó hossza 90, szélessége 50 méter, mélysége 3 méter. Pallókon haladva érjük el a 76 méteres sziklaszirtről alázúduló Plitvica patakot. A látvány lenyűgöző. Bár távolról nem teljesen értjük, hogy a legnagyobb látványosságot miért nem keresik fel a turisták. Hamarosan kiderül, hogy felkeresik, csak mint mi, ők is sietve távoznak a helyszínről. Ugyanis az alázúduló víztömeget a szél pont felénk porlasztja. Gyorsan felszaladunk a kilátóhoz, majd folytatjuk utunkat a Kaluderovo-tó partján.
A tenger szintje felett 505 méterre elhelyezkedő tó hossza 225, míg szélessége 70 és 100 méter között változik. A kiépített úton haladunk tovább a Gavanovac-tó felé. A mindenhol csordogáló, zúduló vízfolyamok láttán a lélegzetünk is eláll. Az átlag 10 méter mély tó hossza 100, szélessége 65 méter. Az alsó tavak legnagyobbja a 18 méter mély Milanovac-tó, melynek hossza 470, szélessége 50 és 90 méter között változik. Ezzel a túra első felét már meg is tettük. Itt az ideje egy kis ebédnek. Ezt a „P3” pontként jelzett kikötő mellett található étteremben meg is tehetjük. Miközben ebédünket fogyasztjuk, felmérjük, hogy a java még hátra van. Úgyhogy nem is időzünk túl sokat, hanem indulunk a kishajóval át a tórendszer legnagyobb taván, a Kozjak-tavon túránk következő szakaszához. A majd 2,5 kilométer hosszú tó legnagyobb szélessége 670 méter, míg legnagyobb mélysége eléri a 46 métert is.

A „P2”-es kikötőt elhagyva egy igazi trópusi környezet fogad. A lapulevelekkel tarkított, vízcsobogástól hangos erdőben, a pallókon haladva teljesen olyan érzésem van, mitha a floridai Everglades Nemzeti Parkban járnánk. Szerencsére itt se kajmánok, se krokodilok nincsenek, csak a csodás természeti környezet. És jönnek a vízesések és tavak újra. Egyik csodásabb, mint a másik. Nem tudunk betelni a látvánnyal. A többiek kicsit soknak találják azt az időt, amit szinte méterenként egy-egy fénykép elkészítésével töltök, de remélem olvasóim egyetértenek velem, hogy a mellékelt képeket vétek lett volna el nem készíteni. A Gradinsko-tó már 553 méterre helyezkedik el a tenger szintje felett, vagyis túránk kezdete óta több, mint 50 métert emelkedtünk a tavak mentén és a folyó is ennyit zuhan a vízeséseken keresztül. A Gradinsko-tó legnagyobb mélysége 10 méter és területe majdnem eléri az 1 km2-t. Kis tavak és zúgók sokasága következik igazi csemegeként, majd a Galovac-tó partjához érünk. Itt az út szétválik.
Balra tartva a „kisvonat” „ST3”-as megállójához juthatunk. Legtöbben itt be is fejezik a túrát. Lehet, hogy igazuk van, mert az eddig látottak is lenyűgözőek, de mi mindenre kíváncsiak vagyunk, úgyhogy jobbra vesszük az irányt és a Galovac-tavat felülről megkerülve csodás kilátásban részesülünk. Már itt tudjuk, hogy megérte tovább jönni. A Galovac-tó már 582 méter magasan van és legnagyobb mélysége 24 méter. A tó végénél a víz több helyen is közel 20 méter magasból zúdul alá. A már fentről is megcsodált vízesések ilyen közelről még csodálatosabbnak tűnnek.
A Malo, azaz Kis-tó, a Vir-tó, a Veliko, azaz Nagy-tó, valamint a Baltinovac-tó mentén érjük el a „kisvasút” „ST4”-es megállóját. It is található pik-nik hely, büfé, és toalett. Innen még három tavak kereshetünk fel. Utunkat jobbról szegélyezi a Okrugljaj-tó, mely már 613 méter magasan van a tenger szintje felett és a víz egy 7 méteres vízesésen keresztül érkezik bele a Ciganovac-tóból. A Felső-tavak sorát, és egyben a Plitvicei-tavakat a Proscansko-tó zárja. A tó felszíne 636 méter magasan helyezkedik el, ami azt jelenti, hogy a Novakovica brod-tó 133 méterrel helyezkedik lentebb ettől a szinttől. A Proscansko-tó legmélyebb pontja 37 méter, hossza 2,1 kilométer, szélessége pedig 180 és 400 méter között változik.

 Végére értünk hát a tavak rengetegének és miközben a többiek jégkrém után kutatnak, addig én felkerestem még a Proscansko-tavat, melynek legnagyobb érdekessége az a fülsüketítően kuruttyoló béka kolónia, amelyik a tó menti nádasban lakik. Még pár utolsó fénykép és már robogunk is a Mercedes kisteherautó által vontatott kisvasúttal az „ST1”-es megállóig. Az útvonal tervezői azért gondoskodtak arról, hogy a legszebb kilátópont még ezután következzen, úgyhogy mivel az 1 gigás memóriakártyám megtelt, megállunk, hogy kártyát cseréljek és még fényképezzek, és fényképezzek, és… A panzió éttermében kicsit elfáradva, de csodás emlékekkel gazdagabban fogyasztjuk jól megérdemelt vacsoránkat. A látottak teljesen lenyűgöztek minket.

Másnap reggel frissen indulunk haza erről a fantasztikus kirándulásról. Mindenki számára természetes, hogy így azért nem zárulhat le egy általam tervezett túra. Útközben pár órás megállót tartunk Slunjban, ahol szintén lenyűgöző vízesésekben gyönyörködhetünk, azzal a különbséggel, hogy itt a helyiek malomipart telepítettek a patakra. Mégpedig olyan ügyesen, hogy mindenki a saját malmára hajtotta a vizet, azaz a patakot.
A településen, a hídon áthaladva egyből forduljunk le balra, és a házak között álljunk meg, majd bármerre járva malmokat találunk, amit a helyiek készséggel meg is mutatnak a látogatóknak. Itt is csak ámulunk és bámulunk. Pár óra elteltével a dübörgő vízesések mellől is elindulunk és az előző napi túra, valamint a mostani „patakelterelősdi” után meg kell állapítanunk, hogy habár felül a turista és alul a víznek árja, azért a víz az úr!

A beszámolót írta, a fényképeket és a térképet készítette: Darin Sándor
Külön köszönet Balázs Zseljkonak és a utazási irodának szállásunk biztosításában nyújtott segítségéért.

A térkép megtekintése pdf formátumban -->