A dél-olaszországi barangolásunk utolsó kirándulásán köszöntöm Önt Kedves Olvasóm. Mai célunk Campania tartomány székhelyének és Olaszország harmadik legnagyobb városának, Nápolynak a meghódítása. Nápoly valami egészen különleges olyan, mint ország az országban, valahogy, mint a Vatikán de mégis más. Míg a vatikáni olaszok ugyanolyanok, mint az ország többi részén élő honfitársuk, addig a nápolyiak teljesen különböznek a többiektől. A nápolyiak az ország feketebárányai. Míg a többi olasz városban az olaszok segítőkészek, kedvesek amellett, hogy könnyen dühbe gurulnak, addig a nápolyiak csalfák arrogánsak és indulatosak. Minden olasz hangos a nápolyiak azonban ennél is hangosabbak.

Sétánk során nagyon kell ügyelnünk, minden értékünkre, mert ebben a városban van a legtöbb (zseb) tolvaj. Utam során furcsállva tapasztaltam, hogy a reggeli árukirakodásnál, egy rendőr vigyáz a megrakott teherautóra, míg a bolt tulajdonosai az árut pakolják a boltba, de hát úgy látszik résen, kell lenni. A nápolyi emberek negatívuma még a közlekedési stílusuk. Bár tudjuk, hogy az olaszok nem éppen a szabályok betartásáról híresek, a nápolyiaknak azonban az út menti közlekedési táblák és jelzőlámpák csupán dekorációk. A piros náluk itáliai zöldet jelenthet. Tudomást sem vesznek róla, mint ahogy az útfelfestésekről sem. Amikor Olaszországban kötelezővé tették a biztonsági öv használatát a nápolyiak voltak az elsők, akik biztonsági öv-mintázatú pólókban vezettek, így próbálva ellenszegülni az újdonsült szabályoknak. Akkor se lepődjünk, meg ha egy egész családot látunk robogni az úton. Bár én még nem láttam, de csak úgy tudom elképzelni azt, amit hallomásból tudok, hogy egy egész olasz család a robogóval közlekedik, hogy csak ők látszanak a robogó, pedig nem.

Nem akarom elriasztani a kedves Olvasót, hiszen nem a negatív reklám, hanem a motiváció megteremtése a feladatom, higgyenek Nekem, mindannak ellenére, hogy a nápolyiak kicsit mások, - vagy talán éppen ezért- érdemes útra kelnünk. Goethe is megmondta „aki Nápolyt látta, az többé sohasem lehet szomorú”. Nos, kalandra fel.

Maga a város ugyanolyan színes, élénk és összetett, mint maguk a lakók. Ez a tény a több ezer éves történelmi múltra vezethető vissza, melyben szinte minden nemzet kiemelkedő szerephez jutott. A város elődjét a környék egyik dombján Kr. e. VIII. században görög telepesek alapították Paleopolisz, azaz régi város néven. Ezt a települést a későbbiekben a szamniszok, majd a rómaiak hódították meg. A rómaiak, aztán kiterjesztették a városhatárt egészen a tengerig, „művöket” pedig új városnak, vagyis Neapolisnak keresztelték. Ahogy azt említettem, mindenféle nemzet kivette részét a város történelmének alakulásában, Anjou, Bourbon, Habsburg uralom után a XIX. századra Nápoly jelentős kikötő ős kereskedelmi város, és nem utolsó sorban a dél-olaszországi turistahadjárat elsőszámú célpontja. Nem csoda, hiszen egyórányi távolságra számos látnivaló közelíthető meg, úgy, mint Capri, Ischia, a Vezúv, Pompeji, vagy Hercunlaneum. Mindezen kirándulásokra, csak azután érdemes jelentkeznünk, ha már láttuk Nápolyt. Vágjunk is bele virtuális sétánkba.

Nápoly felé közeledve, már messziről kivehető a Posilippo magaslata, mely a Pausilypon -gond nélkül - kifejezésből kapta a nevét. A hegy villáit végigmérve megállapíthatjuk, hogy itt valóban gond nélkül tengethetik a z ott lakók az életüket. No de lássuk, hogyan élnek a többiek, a városban? Első célunk a Galleria Umberto 1., vagyis I. Umberto király Árkádja. Hatalmas vaskonstrukciós üveg épületet kell elképzelnünk, aki járt már Pesten a Párizs udvarházban, vagy a nagy vásárcsarnokban, az, azt képzelje maga elé, csak kétszer akkorában. A felkelő nap sugarai vidáman szűrődnek át az óriási üvegtáblákon. Ez a hely az elit boltok a baráti találkák és az éjszakai élet színhelye. A XX. századi építményt számos szobor teszi még díszesebbé.
Sétánkat a San Carlo színház felé folytatjuk, ez az olasz operavilág egyik legjelentősebb és kétségkívül a legnagyobb színháza. Hat emeletén mindösszesen 3000 néző számára nyújt ülőhelyet. Ha most azt gondolja kedves Olvasóm, hogy ez bizony sok időbe telhetett felépíteni, akkor téved, ugyanis 1737-ben nyolc hónap leforgása alatt épült fel. Fala közt olyan hírességek léptek már fel, mint Rossini vagy Donizetti.

Tovább sétálva a királyi palotához érünk. A palota a Piazza del Plebescitón, vagyis a Népszavazás téren található. A név furcsán hangzik magyarra lefordítva, de megvan a magyarázata, mely 1860-ra nyúlik vissza, amikor Garibaldival az élen a nép megszavazta az egységes Olaszországhoz való csatlakozást. A palota eredeti épülete a XV. századból származik, a ma látható épület azonban a várost ért támadásoknak köszönhetően a többszöri átalakítások eredménye. A stílusjegyek keveredés, melyet, mint kívülről, mint belülről tapasztalhatunk ezen okra vezethető vissza. A palotába betérve megtekinthetjük az egykori udvari színházat a tróntermet, valamint a kápolnát is.

A palota előtti téren, ismét valami furcsaságot legalábbis valami meglepőt láttam. Egy hölgy kutyatálakat rakott ki és tömte meg azokat kutyaeledellel. Az ott járó kóbor kutyák pedig örömmel falatoztak belőle. Az egyik kutya, ami a sajátjának látszott, pedig homlokegyenest az ellenkező irányba ment, és bárhogy szólongatta nem jött vissza. Furcsállva néztem, még egy darabig a jelenetet, majd tovább mentem. A kis történetem után folytassuk a sétánkat, később majd még visszatérek erre a kalandra.

A tenger felé véve az irányt a Castel dell’Ovo, vagyis a tojásvár felé vegyük az irányt A különleges nevet, a formájáról kapta a vár. A római időkben Lucullus császár építette, és adta neki a Lucullinium nevet. A későbbiek során is megőrizte királyi székhelyi rendeltetését, bár a történelem során börtönként is szolgált. A monda szerint Vergilius egyszer egy tojást lógatott egy kalitkába. És azt állította, hogy amíg a tojás épp marad a kalitkában addig a vár bevehetetlen a vár tulajdonosa pedig szerencsés lesz. A tojás sajnos összetörhetett az idők során, mert a vár is megrongálódott, ezért nem alkotnak egységes stílust az épület vonalai.

Sétánk során pillantást vethetünk a Vomero-ra, azaz a nápolyi Rózsadombra, elegáns luxusvillák egész sora helyezkedik el a 240 m magas hegyen, ahova siklóval juthatunk fel. Mi azonban menjünk tovább a Gesú Nuovo térre, ahol az azonos elnevezésű jezsuita templomot tekinthetjük, meg. A jezsuiták egy korábbi palotából alakították ki a templomukat. Érdekessége a gyémántszerkezetű díszburkolat a ház oldalán. Továbbhaladva Nápoly egyik legérdekesebb középkori műemlékét tekinthetjük meg. A Santa Chiara templom az anjouk temetkezési helye volt. Legfőbb látványossága a síremlékek. Itt látható Nagy Lajos királyunk öccse feleségének a síremléke is. Sajnos a II. világháború során ezt a templomot i bombatalálat érte, melynek következtében megsérült Bölcs Róbert síremléke. A templomban található még egy kis múzeum is amely a nápolyi betlehemet mutatja be. Ne a klasszikus értelemben vett Betlehemre gondoljunk, hanem zsúfolt emberekkel teli betlehemet láthatunk.

Sétánk utolsó színhelye a Castel Nuovo, vagyis az új vár. Az új relatív, hiszen a XIII. században épült és az anjou királyok székhelyéül is szolgált. Ami első látásra szembeötlik az a reneszánsz kapuzat, ami Európa egyik legszebb ilyen alkotása. Domborművén a király bevonulását láthatjuk, míg a négy sarkában az erény négy allegorikus megmintázását, középen pedig Mihály arkangyalt. A vár egy része ma is látogatható. A múzeumi szerepén kívül itt ülésezik a városi tanács. A vár előtti tér erről kapta a nevét Piazza Municipio.

Tudják, hogy kit láttam itt, hát a kutyás hölgy saját kutyáját, aki előreszaladt megelőzve a gazdiját, hogy értesítse az itteni kóbor kutyusokat az ebédidőről. Vicces, nem!?

Apropó ebédidő, biztosan az Olvasó is megéhezett érdemes megkóstolni a nápolyi fánkot, ami szerintem olyan, mint a cukrozott lángos, de finom. A másik különlegesség a Nápolyi pizza, vagyis állítólag az eredeti Margaritha. Margaréta királynő látogatásának tiszteletére kellett, valami ételt készíteni, de a nápolyi szegényeknek semmilyük sem volt. Megpróbáltak hát, valami különlegeset kihozni az adott alapanyagokból. Kenyértésztára paradicsomot tettek, melyet bivalytejből készült mozarella sajttal borítottak és zöld bazsalikomlevéllel díszítettek és fatüzelésű kemencében sütöttek. Az így elkészült étel lett a mai napig híres olasz pizza elődje, ami abban különbözik az átlagostól, hogy vastagabb a tésztája, mint általában az olasz pizzáké.

Ugye Ön is megkóstolná az eredeti nápolyi pizzát? Útra fel! Jövő hónapban újra találkozunk.

A beszámolót írta: Séllei Lívia
A fényképeket készítette: Darin Sándor

Utazásunkért köszönetet mondunk a debreceni Grand Tours utazási irodának (www.grandtours.hu).