Az első írásos feljegyzések, melyekben a várost mint önálló, az erődtől
független területet jelölik meg, a XII. századba nyúlnak vissza. Ekkor
bocsátotta Edinburghot I. Dávid király a Holy Rood elnevezésű egyház
rendelkezésére.
Mialatt a Castle Rockot másszuk meg kísérőmmel, hogy Edinburgh kastélyát
megtekintsük, két dolgot bánok meg: a 320 millió évvel ezelőtti vulkánikus
kitörést, mely a várost bazalttal töltötte fel, és a saját
meggondolatlanságomat, mivel én kértem meg barátomat hogy a felfelé vezető utat
gyalogszerrel tegyük meg. A kastély hányattatott történelme során sűrűn cserélt
gazdát a vég nélküli külső és belső konfliktusoknak köszönhetően. (Egészen
1603-ig, mikor Skócia fejet hajtott Anglia előtt és beolvadt a Stuart házba).
Mialatt kiszuszogom magam úgy döntök, hogy ellenállok a hülye turista
kísértésének és nem fotóztatom le magam a skót szoknyás kapuőrrel (amit később
megbántam). A bejárati torony jobb oldali boltozatában alaposan szemügyre veszem
Sir William Wallace szobrát, kinek legendáját Mel Gibson vitte világsikerre a
Braveheart című filmben 1995-ben. Kicsit lelombozódok a tetőtől talpig
felismerhetetlenségig felpáncélozott hős láttán. Hogy csalódottságomat
enyhítsék, tartózkodásom során ezek után még jónéhány Wallace-reprodukciót
megmutogattak nekem, de a szakálltól és a mindig kezében lévő elmaradhatatlan
kardtól eltekintve egyik sem hasonlított a másikra sokban. Ellenben szórakoztató
színfolt volt a Historic Scotland páncélruha-imitációba öltözött idegenvezetője.
Emiatt már megérte lepengetni a kicsit húzós, 11 fontos belépőt. Mialatt
kellemesen alámerülhetnék a múltban merengvén, milyen genetikai
rendellenességgel születhetett Stuart Mária gyermeke, kinek apja a királynő
egyenes ági unokatestvére volt, robbanás rázza meg a levegőt. Utóbb kiderül hogy
délutánonként egy órakor minden nap elsütnek egy ágyúlövést a Mill´s Mount
egységben, tiszteletből. Ez mindenkinek nyilvánvaló volt. Mindenkinek, kivéve
nekem. Mivel poetikus lélek vagyok, elgondolkozom, miből tartják ilyen
elképesztően jó állapotban a várat. Felvilágosítanak hogy az épület több
helyiségét kiadják esküvői bankettek rendezésére ami alól még St. Margaret
kápolnája sem menekül meg. Mikor felérünk a palota első emeletére a királyi
kardot, jogart és a koronát megtekinteni, nem tudtam megállni, hogy meg ne
kérdezzem az idegenvezetőtől, hogy a banketthez ezeket is kikölcsönzik-e.
Edinburgh
legelőkelőbb negyedében, a Royal Mile-on található a Holyrood Palace, ahol a
Királynő tartózkodik, mikor Skóciában jár, valamint a minden Skóciáról szóló
útikönyv és minden parlamentjére felvágó skót által makacsul rámtukmált Skót
Parlament. Utóbbinak építését a brit kormány 1988-ban hagyta jóvá. Egy évvel
korábban szavazták meg a parlament alapítását 280 év kihagyás után, az adózási
tervezetek megvitatása céljából. Mikor odaértünk megértettem, miért vált ez az
épület nemzeti büszkeséggé. Annak ellenére, hogy e hipermodern remek a 45 évesen
korában agydaganat következtében elhunyt spanyol származású építész, Enric
Miralles fantáziáját dicséri, akinek ez volt élete utolsó pályázata. Meg kell
hagyni, nagyban eltér attól, ahogy a hétköznapi ember elképzel egy parlamentet:
a tömérdek ódon fal után picit sokkolóan hatott. Külső burkolata a természetet
idézi, belül viszont helyenként az az érzésem támadt, mintha az IKEA
bemutatótermében járnék. Az épületet a Királynő hivatalosan 1999 július 1.-én
avatta fel, bár a Skót Parlament már hetekkel előtte megtartotta első ülését
benne.
A Parlament weboldala
http://www.scottish.parliament.uk/ 12 nyelven
hozzáférhető.
Nyári fesztivál naptár:
Edinburgh Festival Fringe (Agusztus 5–27)
Világ bohémjai egyesüljetek! 261 helyszínen kínál színesebbnél színesebb
műsorokat, színházi, tánc- és zenei előadásokat ez az évente megrendezett
megafesztivál. Mintegy 1800 előadás és 28000 különböző performance várja a
látogatókat, és úgyszintén lehet válogatni 177 ingyenesen megtekinthető műsor
között
http://www.edfringe.com/
Edinburgh Military Tattoo (Augusztus 3–25)
Évente 100 millió ember szeme tapad a képernyőre, hogy részese lehessen az
Edinburghi Kastélyban megrendezett nagyszabású, tradicionális öltözékű katonai
felvonulásnak. Elképesztő link, érdemes megnézni!
http://www.edinburgh-tattoo.co.uk/
Egy kis ízelítő még hozzá:
http://www.youtube.com/watch?v=2xgwRitTgU4
Starbucks Edinburgh Jazz & Blues Festival (Júl. 27–Aug.
5)
A majdnem három évtizedes múlttal rendelkező, nagyszabású, nonstop
fesztivál idei terve több mint húsz színhelyet ölel fel. Fénypontja a Princes
Street Gardenben tartott „Jazz on a Summer´s Day” elnevezésű koncert lesz.
Edinburgh International Festival (Aug. 10–Szept. 2)
Három hét opera, táncművészet és zene a legjavából. A
rendezvénysorozat befejezéseként a rendezők tűzijátékkal kedveskednek a
jelenlevőknek szept. 2-án, este 21 órai kezdettel.
http://www.edinburghfestivals.co.uk/international/
Edinburgh Art Festival (Júl. 26-Szept. 2)
A képzőművészet rajongóit várja immáron negyedik éve az Edinburgh Art
Festival, mely ezúttal Picasso munkásságára helyezi a hangsúlyt.
Edinburgh International Film Festival (Augusztus 15–26)
A 61. Edinburghi Nemzetközi Filmfesztiválra július 13.-tól kezdve lehet jegyet
szerezni.
http://www.edfilmfest.org.uk/