Egy tenyérnyi, félhold alakú sziget, amely robbanásban, porban, füstben, tűzben és hamuban született évezredekkel ezelőtt. Sokak szerint az elveszett Atlantisz maradványa, az elsüllyedt misztikus világ csonka, mégis káprázatos hírmondója, amely ma is arra figyelmeztet, a Föld nevű bolygó néha szeszélyes, vad, könyörtelen, és cseppet sem az ember kedvéért lélegzik.

Ki ne látott volna már festménynek hitt képeslapot, melyen a hófehér templomocskák égkék kupolát viselnek, s a szintén hófehér apró házikók színesre mázolt ajtókkal és ablakokkal virítanak az örök napsütésben, háttérben a mélykék tengerrel. Az is tudja, aki sosem járt itt: csakis Szantorini, a kék-fehér sziget lehet ilyen idilli és bájos.

Város a szakadék szélén
Azt gondolnánk, épeszű ember sosem építene házat egy nyugvó vulkán majdnem függőleges kráterperemére, 300 méterrel meredeken a tenger fölött. Pedig Firát, Szantorini fővárosát ilyen helyre építették. Néhány meredek utcácska, és máris a kráterbe nézhetünk valamelyik kedves kis étterem káprázatos kilátást nyújtó teraszáról. Fira keskeny sikátoraiban minden második üzlet elegáns ékszerbolt. Itt főleg a kikötő előtt horgonyzó luxus óceánjárók amerikai és japán utasai költik számolatlanul pénzüket. Egy nyár közepi napon benépesül a főváros alatti öböl és egész Fira. Legtöbben a szomszédos Kréta szigetéről jönnek, csak hogy néhány órát eltöltsenek a híres kék-fehér szigeten. Az „egynapos” turisták azonban többnyire kimaradnak az egyik legpompásabb élményből: nem láthatják sötétedés után a kráter oldalán hunyorgó apró fényeket, melyeket megannyi kivilágított kis terasz, étterem, szálloda, úszómedence alkot újra minden éjjel a helyiek és a látogatók nagy gyönyörűségére.

Fekete strandok
De amíg Fira, vagy a szomszédos és hasonlóan lenyűgöző Imerovigli luxusára nincs elegendő pénzünk, kénytelenek vagyunk megelégedni mondjuk a fővárostól negyedórányira, a sziget nyílt tenger felőli lapos oldalán található Kamarival. Kamari öble – miután a sziget kráter felőli meredek oldalán nemigen találhatunk megközelíthető partot – Szantorini egyik legnépszerűbb strandja. A több kilométeres partszakaszon durva fekete homokot találunk. Ennek oka, hogy a szigeten – mint minden – a homok is vulkáni kőzetből született: az apró szemcséket jól szemügyre véve rájövünk, hogy a feketétől a grafitszürkén át a vörös többféle árnyalatáig sokféle színű kőzetmorzsa keveredik benne.

Antik Thira
Kamari látképét a városka fölött magasodó Mesa Vouno hegy teszi különlegessé. Amiért pedig a hegyet nem csak nézni, de megmászni is érdemes, az az, hogy tetején találtak rá az ókori Thira Kr. e. 1000 körül alapított városának maradványaira. Néhány útikönyv szerint ide felgyalogolni csupán a kilátásért érdemes, de ez nem igaz. A városból sok épületet – az agorát, a színházat, köz- és magánépületeket – feltártak, amelyek között több órát is eltölthetünk a távoli múlt felidézésével.
Az egyetlen tényleg betartott szabály errefelé, hogy a múzeumok és romvárosok bizony szigorú és pontos nyitva tartási rend szerint látogathatók, ami – szintén helyi szokás szerint – csupán a délután derekáig, 3-4 óráig tart. Ha későn indulunk, ráadásul az ásatást Perissza felől körülbelül másfél órás hegymászással közelítjük meg, akkor valóban már csak a kilátásban gyönyörködhetünk odafent. A káprázatosan szép hegyi gyalogút helyett azonban választhatjuk a hegy másik oldalán, azaz Kamari felől induló kikövezett utat, melyen jóval rövidebb idő alatt, és akár autóval, motorral is meg lehet közelíteni Thirát.

Akrotiri és Atlantisz?
A félhold alakú sziget délnyugati csücskében bújik meg Akrotiri kisvárosa, ahol egy több mint 3500 éves város maradványait tárták fel. A görögök Pompeije csalódást okozhat, no nem azért, mintha nem lennének grandiózusak a feltárt utcák, házfalak, épen maradt homlokzatok, hanem, mert az egész, egyébként folyamatosan feltárás alatt lévő várost befedték egy csúnya tetőszerkezettel. Minden házat nejlon és szivacs borít és pillanatnyilag sajnos csak az egykori város közel négy százaléka látogatható. Egyes elméletek szerint Akrotiri a hajdani titokzatos Atlantisz fejlett civilizációjú államának egyik központja volt. Eszerint Szantorinin a nagy részében a tengerbe süllyedt egykori Atlantisz maradványain járunk, s mi tagadás, a sziget misztikus hangulata elképzelhetővé teszi e feltételezést.

A Vörös-part
Akrotiri ásatásaitól nem messze húzódik a sziget legkülönlegesebb strandja, a Vörös strand. Ide kizárólag egy jó tíz perces, meredek ösvényen vezető sétával juthatunk el, de megéri a fáradságot. A sötétvörös homokföveny és a mögötte emelkedő meredek hegyoldal a különös, vulkanikus kőzetnek köszönheti színét. A vörös öböl egy holdbéli strandra emlékeztet, s a káprázatos színeket bámulva az embernek újfent az az érzése, ez a csoda sem az örökkévalóságé: úgy tűnik, a sziklaperem bármikor leszakadhat, és a kavicsos gyalogösvényen soha többé nem botladozik ámuldozó turista.

Kameni-szigetek, a vulkán közepe
A Szantorini ölelte vulkanikus kis szigetek egyike a kráter közepén terebélyesedő Nea Kameni, egy lávarengeteg a tenger közepén, ahová a kíváncsi és gyalogolni szerető utazó hajóval érkezik Athinosz kikötőjéből. A legújabb kráterszigeten a viszonylag fiatal (50-60 éves) kráterek peremén, valamint fekete megkövesedett lávafolyamok tetején barangolni egészen különös hangulatú. Nea Kameni tetejéről átlátni Szantorinire, a szemközti Paleo Kamenire és a második legnagyobb szigetre, Thirassziára is: körpanoráma a kráter közepén nyújtózó, itt-ott ma is kénesen füstölgő lávakupac tetejéről.

Naplemente Oia-ban
A sziget északnyugati csücskén fekvő Oiát szintén a kráter peremére építették. A vöröses sziklafalba vájt házak, fehér teraszok, kék templomtornyok, és a fehér malom mellett itt is számtalan luxusapartman és szálloda kínálja tengerre néző szobáit és lakosztályait. Oia apró utcácskái, művészeti galériái, hagyományos építészete és a legrafináltabb helyekre épített kávézói minden képzeletet felülmúlnak. Egy itt töltött este, a tengerbe bukó nap látványa – sokak szerint ez a világ legszebb naplementéje – egy pillanatra mindenkivel elfeledteti, hogy ezt a helyet egyszer ismét évszázadokig por és hamu takarja majd.

Szöveg és fotó: Szabó Virág