Napjaink feszültségekkel teli világában talán mindenkinek járna egy-két hét pihenés a Portugáliához tartozó Madeirán. A dús növényzet, a völgyszakadékok és az égbetörő hegyek, a hullámzó óceán, a derűs helybeliek garantált „jobbulást” nyújtanak az idelátogatóknak.

Sissi is itt gyógyult
Funchal 1497 óta a hivatalos főváros. Neve édesköményt jelent, amelyet itt termesztettek, és leforrázva gyógyírként használtak különböző szembetegségekre. Ha módszeresen szeretnének ismerkedni a szigettel, érdemes a Story Centre-rel, a Madeira történetét bemutató múzeummal kezdeni, ahol mindent megtudhatunk a kis földdarabról. Aztán ideje barangolni egyet a város kedves kis utcáin. Kötelező látnivaló a Sé-székesegyház, amely a XV. században épült, az egykori portugál királyról, I. Mánuelről elnevezett késő gótikus-kora reneszánsz, úgynevezett manueli stílusban.

A téren található még a Püspöki Palota, amelyben az Egyházművészeti Múzeum kapott helyet. Be kell kukkantani a városháza belső udvarára is, ahol szemügyre vehetjük az azulejókat, ezeket a kék-fehér díszcsempéket, melyek Portugália-szerte, így Madeirán is tradicionális díszítőelemnek számítanak.

Alkonyatkor már sokan korzóznak a kikötőben. Nem is csoda, hiszen Madeira kedvelt megállóhelye a tengeri körutakat kínáló hajótársaságoknak. Az itt horgonyzó, hatalmas óceánjárók különös keretet adnak a kikötői panorámának. Utolsó erőmet összegyűjtve elballagok még a magyarok kedvenc királynője, Sissi szobrához. A tüdőbetegségben szenvedő Erzsébet királyné kétszer is járt Madeirán, több hónapot töltve a télen-nyáron virágzó „gyógyszigeten”.

Növényorgia és vesszőszánkó
Monte városkája Funchaltól körülbelül 8 kilométerre északra található, és legegyszerűbben a városból induló felvonókkal közelíthető meg. A főtér dús növényorgiában a boldog békeidők hangulatát árasztja, egy bácsika harmonikázik, macskák sütkéreznek a napon. A tér felett húzódó Nossa Senhora do Monte templomban lelt örök nyugalomra az utolsó Habsburg császár és egyben magyar király, IV. Károly.

Megér egy hosszabb sétát a Monte-i Trópusi Kert, amely 70 000 m2-en mutat be különböző fa-, és virágfajokat, valódi botanikai különlegességeket, miközben japán kertben, buddha szobrok, pagodák, halastavak között sétálgathatunk. Innen egy másik felvonóval egyenesen lejuthatunk a Botanikus Kertbe, ahol tovább bővíthetjük növénytani ismereteinket.

Aki botanika helyett némi adrenalinra vágyik, ‘tobogán’-nal is leereszkedhet Monté-ból. Ez egy vesszőből font, szánkótalpú kosárszán, amellyel két kilométeren keresztül száguldhatunk lefelé egy meredek úton. Persze, azért két fehérbe öltözött, szalmakalapos, markos legény is felpattan a szánkó végére, és néha pörögve-forogva, hol mellénk, hol elénk kerülve, kötéllel irányítja szánkónkat. A mai turista attrakció valaha megszokott közlekedési eszköz volt. Monte már a XVIII. századtól kedvelt üdülőhelye volt a gazdag és előkelő európaiaknak, akiket gyékényből font függőágyakon szállítottak, de ez meglehetősen lassú módja volt a közlekedésnek. A kosárszánkót állítólag egy brit kereskedő éppen azért találta fel, hogy gyorsabban lejuthasson a városba.

Homokot Marokkóból
Híres halászfalu a Funchaltól nyugatra található Camara de Lobos, ahol a színesre festett halászbárkák ma is naponta kifutnak a tengerre. A sziget halászai leginkább az ‘espada’-ra, vagyis a fekete kardhalra vadásznak, amihez a partoktól legalább négy tengeri mérföldre kell behajózniuk a nyílt vízre. Ezt a halfajtát 1200 méter mélyről fogják ki, és valószínűleg a felszínre kerülve, a nyomáskülönbség miatt feketedik meg.

Néhány település nyugat felé, és elérjük Calhetát, ahol homokos strand várja a pihenőket, de – bár a fürdőzés élményét nem befolyásolja –, jó, ha tudjuk, hogy a homokot Marokkóból hozzák, ugyanis Madeirán a nagy fekete köves strandok a jellemzőek. Ez a szörfösöknek még annyira sem számít, ők biztosan megtalálják számításukat a szeles Jardim do Mar partjainál, ahol méteresek a hullámok.

Észak felé indulva az időjárás zordra fordul, köd és eső uralja a tájat. A sziget szemközti partján, Porto Moniz-ban már eszembe sem jutott a madeirai napsütés. A rossz időért azonban kárpótoltak a természeti csodák: a tengerpart sziklákkal tűzdelt bazaltmedencéi, amelyeket a vízbe ömlő láva alakított ki. Az egykori vulkanikus tevékenységből a sziget mezőgazdasága is profitál: Madeira földjén szinte minden megterem: sok a cukornád, és végeláthatatlanok a fő exportcikket szolgáltató banánültetvények. A szőlőskertek is hatalmas területeken húzódnak, ezek adják a híres madeirai bort, amelynek száraz és félszáraz változatát aperitifként, édes és félédes fajtáját desszertborként fogyasztják.

Csatangolás a ‘levádá’-k mentén
Régebben fontos bevételi forrás volt a vesszőfonás, azonban ma már a szigetlakók nem versenyezhetnek az olcsó kínai termékekkel. De bútorokat, használati eszközöket és dísztárgyakat még mindig készítenek, és árulnak a madeirai vesszőfonás bölcsőjében, Camachában, tíz kilométerre a fővárostól. Akit viszont inkább a foci érdekel, a városka főterén megnézheti a futball emlékművét, amelyet azért pont itt állítottak fel, mert egy helyi fiatal visszatérve Angliából, itt rendezte meg a sziget első focimecscsét 1875-ben. Madeirai származású egyébként a híres focicsillag, Christiano Ronaldo, akire méltán büszkék a helyiek.

A sziget legmagasabb pontja Madeira belsejében emelkedik. A Pico Ruivo-hoz (1862 méter) busszal 1818 méterig, Pico de Ariero-ig lehet felmenni, ahol egy vendégfogadó, úgynevezett ‘pousada’ várja a gyalogtúrázókat. A sziget speciális öntöző-rendszerei, a ‘levádá’-k mentén ösvények húzódnak, ezeken lehet hosszabb-rövidebb sétákat tenni.

Ebben a cudar hegyi hidegben a séta helyett a vízzel és citromlével higított, cukorral édesített brandyt, a ‘ponchá’-t választom, és cukornádból készült, sötét, kerek fűszeres finomságot, ‘Bolo de mel’-t majszolok hozzá. Aztán irány Santana, ahová mindenki ellátogat Madeirán. Ez az ötezer lakosú település a legismertebb az északi parton. A szalmatetős, színesre mázolt faházakról készült fotók bejárták az egész világot.

Aki emlékezetesen szeretne búcsúzni Madeirától, alkonyatkor a két sziklafok közé épült déli parti település, Ponta do Sol híres Naphídjáról vessen egy pillantást az Atlanti-óceánba bukó Napkorongra, aztán hallgasson egy kis ‘fadó’-t valamelyik helyi klubban.

Szöveg: Szkevi Athina
Fotó: Szkevi Athina,Portugál Idegenforgalmi Hivatal