A spanyol konyha ugyanis jelent aragóniait, katalánt, baszkot, madridit, galíciait, andalúziait... A hatások ezzel persze még nem érnek véget, mivel a görög, római, mór behatások mellé még beérkezett a gyarmatok konyhája, és a franciák is belekavartak az idők során párat a spanyol üstökbe. Ezen túlmenően a tengerparti és beljebb elterülő térségek is eltérő mintázatokat mutatnak. Szóval strapás egy ügy körülírni, milyen is a spanyol konyha.

Egy biztos: mediterrán. Így aztán egy spanyoltól azt várni, hogy korán reggel reggelizzen totális képtelenség. Reggel tízig arrafelé a fű se nő. Legfeljebb tíz után kezdenek lézengeni a reggeliző helyek, bárok környékén, de simán találkozhatunk olyan kajáldákkal, ahol még délben reggelit adnak. Merthogy hová az a nagy sietség.

Aztán később persze bepótolják. Az ebéd szentség. Általában délután kettőkor állnak neki, aki egykor már ebédelni akar, azt turistának vagy bélpoklosnak nézik. Aztán rögvest jön a szieszta, ami 14-17 óra között értendő. Egy kis alvás mindenkinek kell, mert a nap általában éjfél után fejeződik be, úgy cirka hajnali két óra körül. Ennek megfelelően a vacsora a legritkább esetben sem kezdődik este fél tíz, tíz óra előtt, de vannak, akik bőven tizenegy óra után állnak neki.

Persze a főétkezések közben is van mód kisebb falatozásokra, de azok tényleg csak kis falatkák, tapák egy pohár sörrel vagy borral, esetleg pezsgővel. Ugyanis a spanyoloknál a pia szent dolog, ha evésről van szó. Ez nem vedelést jelent, hanem szigorúan egy pohárkát, ami ízesíti a szánkat és keretet vagy tökéletes lezárást ad az efogyasztott ételnek. Ez olyan fontos számukra, hogy még a multinacionális gyorsétterem-láncok is átvették, különben nem lenne forgalmuk.

Na, de most már elég a körítésről, beszéljünk a kajákról! Semmiképp ne feledjük, hogy Spanyolország világhatalom volt, gigászi földterületek ura, és ha épp más uralkodott felettük, az is világhatalom volt. Így aztán mindig a legjobb és leggazdagabb ételkínálat jellemezte a vidéket és lakói tányérját. Ennek ellenére a spanyol konyháról általában a paellák, gazpachók, szerránó sonkák, tapaszok és a szangría jut az átlagember eszébe. Na, ez nagyjából a spanyol gasztronómia meggyalázása, mert ha csak ebből állna a spanyol konyha, akkor felesleges lenne Spanyolországba látogatni. Szerencsére ez csak olyan, mintha a magyar konyháról a gulyás, pörkölt, kolbász, halászlé jutna egy utazó eszébe.

A spanyolok reggelente könnyű kis falatokat esznek, mert a tíz óra környéki melegben a fene se terhelje magát nehéz kajákkal. Egy kis cafe de leche vagy narancslé, egy kis churros, esetleg, ha nagyon éhes az ember, akkor egy tostada, bolleria, bocadillo és már megy is a dolgára. Ebédre már komolyabb terhelést kap a gyomor. A leves nem általános, bár a fokhagymaleves szintén általános vita tárgyát képezi, akár a gazpacho, mivel ahány ház, annyiféle módon készítik és nagyjából olyan polémia keveredik belőle, ha szóba kerül, mint nálunk a szegedi és a bajai halászlé kapcsán. Inkább csak együk és hallgassunk... Előételekben már sokkal nagyobb a választék a rengeteg sonkának, kolbásznak, szalámiknak, tengeri herkentyűknek, olívabogyóknak, zöldségeknek, gyümölcsöknek köszönhetően. Fergetegesen készítik őket, elképesztő forma és ízgazdagsággal felöltöztetve az alapízeket. Az anchok, tapak, bolitas de queso, brochetas de pavo, centollo, a meleg és hideg szendvicsek, champinones al ajillo, crema de arvejas, crepes de huevo, empanada-k, fritata de setas y Calabacín… Sosincs vége. És akkor jöhet egy kis könnyű főétel halból és már mehet is az ember szundítani egyet. Chipirones de su tinta, pulpo a la gallega, boquerones fritos, bacalao al ajoarriero, merluza en salsa verde, trucha a la navarra, zarzuela de mariscos, bonito con tomate, rossejats, esqueixada, és a sor itt is végtelen, ahogy az igény is, mert nem mindenki hallal szeretné teletömni a hasát. Így aztán jönnek a kolbászos, sertéshúsos, pacalos, marhahúsos, csirkés, kacsás, szalonnás pörköltfélék, pecsenyék, sültek, főtt húsok, gombócok mennyei sora: rabo de toro estofado, albóndigas de salsa, pote asturiano, judiones de la granja, callos a la madrilena, patatas a la riojana, arroz con costra, menudo gitano, olla podrida, cocido montanés, fabada asturiana, ternasco de aragón con patatas, perdiz toledana…

Aztán a tapák késő délután a bárokban és késő este a kiadós vacsorák a fentebb már felsoroltakkal. A tapa bárok csodásak, de drágák. Aki itt akar jól lakni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, bár az is igaz, hogy így kis falatokban végigeheti a régió legjobb ételeit. Na, jó, ez persze túlzás, mert egy tapa bárban is szétfeszülhet a gomb az ingen és a nadrágon, ha mindent végig akar kóstolni az ember és akkor még hol van a többi. Ugyanis az egy emberre jutó bárok tekintetében Spanyolország a világ legjobbja(bár egyesek szerint Ciprus jobban áll, de ezt senki ne merje Spanyolországban szóvá tenni...).

Ami az édességeket illeti, szintén hatalmas a választék, a créma catalana-tól az alfajoron át a mantecado-ig bármi, hiszen itt van még a cordiales, roscón de reyes, polvorón, brazo de gitano, tarta de santiago, roscuillas, torrijas, sobaos pasiegos, ensaimada, arroz con leche, tocino de cielo, horchata, yemas de avila, frixuelos, perrunilla, corbatas de unquera, miel sobre hojuelas, mazapán, paparajotes, tarta de cuajada, frangollo… a sor szintén végtelen.

A boraik zseniálisak, bár érdekes módon a spanyolok inkább a nagy sörfogyasztók számát gyarapítják. Pezsgőik, habzóboraik is kitűnőek, ahogy a likőrboraik is.

A gond persze az, hogy rátaláljunk a legjobb ételekre, ugyanis bár egybehangzó vélemények szerint a baszk konyha a legjobb a spanyol gasztronómiában, mégis minden tájegységnek megvannak az ikonikus és fantasztikus ételei és szakácsai, éttermei, bárjai, amit meglátogatni abszolút bakancslistás program egy utazónak.


Nektek melyik spanyol tartomány, város és étterem/bár volt a kedvencetek?