Úgy döntöttünk, hogy végigvesszük Európát, aztán haladunk tovább a „szerjózsa minden irányába”, és végül végig kajáljuk a bolygót. Amennyiben pedig Európa, akkor kezdjük a nyugati felén és akkor már legyen Portugália.

 

Amúgy egyáltalán nem rossz választás, mert ami a mediterrán régiót jellemzi, az Portugáliára is igaz, viszont Portugália egy picikét több. Ugyanis a mindenhol fellelhető görög, török, zsidó, perzsa, egyiptomi, római, mór, arab, spanyol behatások mellett nekik van még egy kis világjáró, felfedező, ennél fogva kisebb világbirodalmat felépítő és ebből rengeteget profitáló gasztronómiai oldaluk is, ami roppant izgalmassá teszi az itteni étkezést.

 

Kezdjük onnan, hogy a portugálok imádnak enni. Ez látszólag nem is olyan nagy ügy, mert ki nem, bár erről az északi népeket lenne érdemes megkérdezni, de ezt most hagyjuk. Azonban a jó portugálok ezt azzal is kimutatják, hogy naponta 5+1-szer étkeznek.

 

Azzal kezdik, hogy munkába menet egy kis presszóban megisznak egy kávét egy kis sütivel. Természetesen komótosan, mert hová az a nagy kapkodás és különben is, mindennek adjuk meg a módját. Ennek eredményeként a tízóraira már nem is kell olyan sokat várni, ami ugyancsak sütivel (pl. vaníliakrémes pasta di nata) és valamilyen innivalóval történik. Némi szorgoskodás után jön az ebéd, ami Portugáliában legalább egy-másfél órás ebédszünetet jelent és ilyenkor az emberek egy munkahelyhez közeli, családias kisvendéglőben fogyasztják el a két-három fogásból álló ebédjüket. Ezt követően van még uzsonna és vacsora, de – főleg vidéken – még van ceia, ami egy éjjeli vacsora. Igazán visszafogott kis falatozásról van szó, némi leveske és valami könnyű második fogás. Egyesek szerint Tolkien a hobbitokat a portugálokról mintázta, de ez merő fantazmagória és felettébb tapintatlan illetőkre vall.

 

Szóval a portugáloknál enni kell. Folyamatosan. És kávézni is. Azt is lehetőleg minél többször. Figyelembe véve, hogy a kávé náluk valami szénfekete idegmérget jelent(az olasz presszó fasorba sincs) és bica a neve, az ide látogató laikusok az első napot követően egyáltalán nem értik, hogy miként maradtak életben a portugálok, ha ezt a gyilkos lét hörpölik naponta legalább hatszor, bár vannak, akik 10-15-öt is bevernek.

 

A portugáloknál a leves érdekes módon hagyományosan a menü végén kerül elő, ha még valaki éhes maradt. Ez persze nem zárja ki, hogy nagyon jó leveseket készítsenek, sőt, náluk például nem divat a habarás, rántás fogalma. Ők ugyanis a sűrítést a levesben lévő zöldfélék pürésítésével oldják meg. Maradjunk annyiban, hogy sokkal jobb megoldás, mint a rántás. A caldo verde, vagyis a káposztalevesük vagy a hideg gazpachojuk pont olyan kiváló, mint a szomszédos spanyoloknál.

 

Ami a többi ételt illeti, az mindenképpen megállapítható, hogy a portugáloknál a halak és tengeri élőlények a lehető legszélesebb skálán és szinte minden pillanatban előkeverednek az asztalon. A szárított tőkehal, a bacalhau elkészítési változatai oly gazdagok, hogy egyesek szerint az év minden napjára jut egy. Ezen felül egy kis nassolás elképzelhetetlen némi kagyló, sült szardínia, szardella, rák nélkül, rántva vagy grillen, esetleg olíva olajban, fokhagymával, kis erőspaprikával, vagy paradicsomosan, esetleg érlelve, grillezett paprikával, olívabogyóval… Egy esti beszélgetés nem is igazán jó egy amejoas a Bulhao Pato nélkül, ahol a szavakat alig lehet kivenni a kagylóhéjak szürcsölése közben. Teljesen normális, ha ezt követően az ember még betol a fejébe egy cataplana-t, mert mire mennénk egy kis gambas meg egy kis tintahal nélkül, természetesen sok kagylóval. Minden rendes marisqueira-ban találunk ilyesmit és még rengeteg minden mást is. Az ember az egészet lelocsolja a torkán pár pohár vinho verdével és mindjárt szebb a világ. Ja és aki még nem evett Açorda de Marisco-t, annak fogalma sincs arról, mi a jó.

 

Persze, akik nem szeretik a halakat és a tengeri herkentyűket, azok sem maradnak éhesen Portugáliában. A sajtjaik kiválóak, aki már tunkolta a felmelegített Azeitao vagy Serra sajtot friss kenyérrel, az tudja merre van a mennyország. Aztán ott van az afrikaiaktól elcsent kajájuk, a piri-piris csirke, aminek számtalan változatából nagyon érdemes megkóstolni a portóival meglocsoltat. Aztán ott vannak a mindenfelé megtalálható, de mindenféle formában ízesített bifanák, azaz a sertéshúsos szendvicsek. Fokhagymás és fehérboros pácban érlelt vékony hússzeletek kisütve, a sült levével meglocsolva… Már csurog az ember nyála, ha belegondol. Aztán ott van a Francesinha, a sörmártásban tálalt füstölt húsos, kolbászos sajtos szendvics, ami minden húsevő számára a beteljesedést hozza el. Az igazi kánaán azonban a Cozido a portuguesa, ahol olyan sokféle húsos ételt halmoznak az ember elé, hogy elsőre nem is tudja, hol kezdje. Arra fel kell készülni, hogy a látvány inkább elrettentő, mint vonzó, de az első falat után minden megváltozik. És semmiképpen ne hagyjuk ki a Tripas á moda do Porto-t, ahol a pacal, a kolbászok, húsok, a bab és a zöldfélék alkotnak valami felséges csodát. Meg ne feledkezzünk arról sem, hogy a feijoada is portugál találmány, bármennyire is szeretnék a brazilok magukénak tudni. Akinek viszont a tengeri herkentyűk is tetszenek, de a sertéshúsról sem szeretne lemondani, annak tökéletes választás a Carne de Porco Alentejana, ahol a kagyló és a sertéshús egy alkotásban jelenik meg. Mielőtt megrettennénk, kóstoljuk meg. Utána már ne lesz benne semmi rettenetes…

 

És akkor elérkeztünk oda, ami minden portugál számára létfontosságú: az édességekhez. Ugyan nem olyan változatosak, mint a franciáké, osztrákoké, vagy akár a miénk, de a portugál ember elképesztően édes szájú. Ezt tökéletesen kifejezi az a nyelvi játék, amit a Pastel de Belém kapcsán alkalmaznak. A sütemény neve az előbb leírt formában egyes számban van, azonban a portugálok kizárólag többes számban, Pasteis de Belém-ként alkalmazzák, mivel teljesen meg vannak róla győződve, hogy ebből a sütiből egyet enni teljesen értelmezhetetlen önmegtartóztatás, már-már önsanyargatás lenne. Az egyszerűség kedvéért belémi krémes kosárkának szabadfordított sütike valóban felséges, és tényleg nehéz megállni, hogy az ember be ne vágjon belőle sebtiben három-négy darabot. A csurgatott fánkfélék, a churrosok helyi változatai számtalan formában és ízben kaphatók, a Ginja em Copos de Chocolate, azaz a csokipohárkába mért meggylikőr is hatalmas kedvenc, ahogy a Bolo de Mel da Madeira, azaz a mandulás, diós, cukornád-mézes, mazsolás, fahéjas süti is kötelező, bár ritka tömény cucc. A Papos de anjo tojássárgájás, rumos, cukorszirupos, vaníliás, narancshéjas mámora sokakat rabul ejt, ahogy az ovos moles cukros tojássárgájával töltött táskácskáit is öröm kettéharapni. A Travesseiro de Sintra roppanós tésztájának belső titkait is érdemes felfedezni, és senki se fossza meg a nyelvét a Pudim Abade de Priscos élvezetétől, ahogy Évora sajtos táskácskáit, a Queijadas de Requeijao de Évora-t is kötelező megkóstolni. Sericaia-t minden portugál eszik, de a portugálok igazi édesség és húsmániáját a Toucinho do Céu fejezi ki, ami szabad fordításban a szalonna a mennyből fantázianevet kapta és nem véletlenül, ugyanis ez egy sertésszalonnás mandulatorta. Zseniális!

 

Nektek melyik volt a kedvenc ételetek Portugáliában?