Zára megye sosem érdekelt, Šibenik már közelít az egyik kedvencemhez, Trogirhoz, azonban Split nekem túl ipari, városi hangulatú. Tehát nekem Trogir a tökéletes: nem túl nagy, de elég méretes ahhoz, hogy mindig történjen valami, viszont nem túl zajosan.

Ezen felül az egyik leghangulatosabb piaccal rendelkezik, amit rajongva szeretek. Ahányszor ott vagyok, mindig hajnalban lecaplatok begyógyult szemekkel a halpiacra, és miközben szürcsölöm a reggeli kávét kokettálok a halaskofákkal, alkudozok az árura. Kardhaltól a vörös márnáig, zsenge tintahaltól a kagylókon át szkampikig mindenre, mert sosem tudni, mire kapok kedvet és alkudni mindig jó. Persze, ha a nagy kedvencem, az egészen apró szardellák is megjelennek, akkor végem, mert sima lisztben megforgatva és kisütve felséges ropogtatni való(girice) lesz belőlük.

A kiadós dumálás után feldobódva tovább megyek zöldséget, gyümölcsöt, kenyeret, húst venni, aztán egy bőséges, de friss reggelit készítve kiülni a teraszra falatozni és nézni az éledező Trogirt. Imádom a sikátorait, hatalmas macskaköves utcácskáit, zajosan felkínálkozó vendéglőit, szerényen megbúvó művészeit, teátrálisan harsány csecsebecse árusait és a mindig forgalmas kikötőjét. Elnézegetem a misére indulókat a közel nyolcszáz éves Szent Lőrinc-székesegyházba. Csinos román-gótikus stílusú épület, főkapuja Dalmácia legértékesebb épületszobrászati alkotása rengeteg mindenről tudna mesélni: véres háborúk, leszámolások, intrikák, nagyhatalmak befolyásai, görög, római, velencei, magyar, osztrák, francia uralmakról… Igaz, a Szent Borbála templom még öregebb, majd ezer éves. Talán még hallotta István megjelenését egy kicsit északabbra lévő provincián.

Most viszont inkább a tengerről szól minden. Jönnek a napozó hordák és sósvíz rajongók - mint én is - és most ők jelentik az uralkodói réteget, hiszen a vendégnek mindig igaza van, főleg, ha bevételt hoz. Márpedig hoz, ezért a helyiek igyekeznek megfelelni a kívánalmaknak és mindenki megtalálhatja a neki tetsző, megfelelő szolgáltatást.

Aztán némi ejtőzés után leballag az ember a plázsra és az Okrug Gornji valamelyik pineája alá henteredik némi úszás után olvasgatni, vagy csak nézni a nőket/férfiakat, igénytől függően. Focizunk, vagy strandteniszezünk, esetleg vízilabdázunk, majd a tűző nap elől bemenekülünk Josiphoz egy limonádéra az árnyékba, aztán ejtőzés, mert kell az energia este.

Az éjszakai élet ugyanis Trogirban mindig kellemes: a főtéren élőzene, a parti sétányon főleg utcazenészek szórakoztatnak és mindig van valamilyen buli, ahová becsatlakozhat az ember vagy hozzánk csatlakoznak idegenek, akik később ismerősökké lesznek. Előtte persze egy mesés vacsora, amit vagy magunk sütünk, vagy beülünk a Capo-ba, vagy a Kamerlengoba, esetleg a Celicába és hagyjuk, hogy kényeztessenek töltött tintahallal, garnélás tagliatellével, vagy roston sült kardhallal, netán egy zaftos prlolicával. Aztán vagy buli, vagy dumaparti hajnalig némi dingac mellett, esetleg kihajózós csillagfény nézéses romantikus időtöltés.

Akármilyen jól sikerült az este, sosem jelent nagy terhet hazatalálni, mert Trogir emberi léptékű a városka és lakói másnap hajnalban ismét megértően fogadják a benőtt szemű kukacoskodó alkuszt a halpiacon , miközben kialvatlanság ellen kávét szürcsöl, reménykedve, hátha hat.