|

Klikk a képekre! |
A jordániai Petra sziklavárosát színjátszó sziklákból faragták
szorgos nabateus kezek. A vörös és rózsaszín árnyalatokban pompázó
épületek már önmagukban elvarázsolják még a sokat látott utazót is.
Az ősi várost elrejtették a hegyek koszorújában, s a sziklatömbből
kivájt sírkamrák ma is őrzik titkukat.
A nabateus
főváros
A Holt-tengertől délre a
jordániai táj fokozatosan köves sivataggá alakul át, melynek
egybefüggő, végtelennek tetsző szőnyegét csak néha törik meg oázisok
vagy kiszáradt folyómedrek, úgynevezett „vádik”, melyek az év nagy
részében szárazak, de amint eljön a tavaszi eső, megtelnek vízzel,
és életre keltik a homok alatti magokat.
Egy ilyen időszakos folyó
medrében, a Mózesvölgyben találjuk Petrát, a sziklából kifaragott
színpompás várost, amely méltán nevezhető a világ egyik
legkülönlegesebb műemlék-együttesének.
A várost az Arab-félszigetről
érkező nomád nabateusok építették, akik a Kr. e. IV. században
telepedtek le ezen a területen, s mivel a hatalmas sziklafalak
között kanyargó szurdok jól védhető, ide helyezték fővárosukat.
A térség központjában
helyezkedik el a városmag, a völgyet lapos tetejű házak lepték el,
voltak piacok, templomok, itt állt a királyi palota és középen
húzódott az oszlopos út, amelynek maradványai még ma is láthatók. A
lakónegyedhez szűk, meredek sziklafalakkal kísért szurdok vezet,
amelyet földrengés hozott létre, s amely olyan hatalmas, hogy az
ember valóságos törpének érzi magát benne.
Az
ezernyi színárnyalatban játszó sziklafalból itt-ott
gyönyörű építmények, sziklába faragott domborművek bukkannak elő, s
a kanyon végén ott áll a Kincstár, mely mára egyenesen a város
szimbólumává vált. Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag
nyomában barangolhatjuk be az egykor virágzó kultúrájú település
maradványait. Hosszú, majd’ egy
órás gyaloglás után érkezünk meg a templomig, miközben kunyhókat,
mesterséges mélyedéseket, sírkamrákat fedezhetünk fel a sziklákban.
A leszűkült sziklafolyosó végén pedig szembetaláljuk magunkat Petra
egyik lélegzetelállító építményével, a sötétvörös al-Khaznah-val.
Hatalmas örökség
A hellenisztikus motívumokkal
faragott monumentális sziklatemplom Kincstár néven vált ismertté,
bár valószínűleg temetkezési helyként használták, hiszen Petra
bővelkedik sírkamrákban: a sziklaoldalba vésett királyi
Urna-sírbolttól a közemberek számára kialakított sírokon át a
borzongató temetőaknáig, ahová a bűnözőket lökték be, élve.
A grandiózus sziklaépítmények
láttán az ámuldozó turistában felvetődik a kérdés: hogy voltak
képesek a nabateusok kétezer évvel ezelőtt létrehozni mindezt, s
egyáltalán hogy jutott eszükbe a meredek homokkő falakba faragni az
épületeiket?
A petrai látnivalók hatalmas
területen helyezkednek el, egy nap nem is elég a bejárásukhoz.
Sziklákba vájt sírok, szentélyek, üregek, római kori romok
szegélyezik a szurdokvölgyet. Óriási, háromezer nézőt befogadó
amfiteátrum, oszlopokkal kísért út, piac, kolostor adja a
Világörökség részének nyilvánított ősi város műemlékeit.
Petra rejtőzködő barlangjaiban
nemrégiben még emberek élték mindennapi életüket, és – a kormány
szigorú rendelete ellenére – még ma is laknak néhányan a régészeti
park területén. Hiába a kormány által épített modern lakások, a
barlanglakásokhoz képest luxusnak számító körülmények, az itt élők
maradni akarnak, és ragaszkodnak ősi, természetközeli
Programajánló: Petra
„Petra éjjel” - éjszakai túra
hétfőn, szerdán, csütörtökön
A gyertyafényben úszó sziklafolyosón sétálhatunk
egészen a Kincstárig, ahol beduin zenével és egy
csésze meleg teával várják a vendégeket.
Ár: 12 jordán dinár (kb. 3 520 Ft). Jelentkezni a
helyi utazási irodákban (La Beduina Tours, Petra
Moon Tours, Zaman Tours) lehet.
Web:
www.go2petra.com
Múzeumok Petrában
Al-Habees Múzeum: az épületet még a nabateusok
vájták a Habis hegy szikláiba. Petrai Régészeti Múzeum:
az ősi nabateus házakat, az ásatások során
előkerült használati tárgyakat mutatja be. Nyitva
tartás: hétfőn, szerdán és csütörtökön 8-15-ig,
pénteken 9-15-ig, kedden zárva.
Web:
www.go2petra.com
Repülés és extrém sportok Petra felett
Hőlégballonos utazás, ejtőernyős tandem ugrás,
kis repülő bérlés. Szervező: Királyi Légi Sport Klub
(King Hussein Nemzetközi Repülőtér, Akaba).
Web:
www.royalaeroclub.com
Szöveg: Joó Annamária
Fotó: Szabó Viola