Trópusi Franciaország
Párizsi átszállással érkezem Guadeloupe-ra. Ahogy a reptérről Pointe-á-Pitre kikötő fele tart velem a transzferbusz, végig az az érzésem, hogy Franciaországban járok. Az útjelző táblák, a feliratok, a bevásárlóközpontok, az óriásplakátok, az autópark mindmind francia. Nem véletlenül, hisz’ a sziget ma is Franciaországhoz tartozik, annak tengerentúli „megyéje”, és a pénzneme is az euró. Sőt, a Kis-Antillák legnagyobb szigete az Európai Unió tagja. A pálmafákat, a trópusi növényzetet és a Karib-tengert elnézve ez igencsak érdekes párosítás. A kikötőben aztán igazi karibi hangulat vár.

Éjfélkor még mindig rövidnadrágban és pólóban jövünk- megyünk, pedig nemrég egy futó zápor söpört végig a kikötőn. Az égi áldás itt természetes, akár csak az, hogy az eső nem hűti le a levegőt, csak felfrissíti, hogy aztán még párásabb legyen a meleg. Farmerra és pulcsira itt biztosan nem lesz szükségem, ezeket máris a kabin mélyére rejtem.

Reggel 9-kor már tűz a nap. A katamaránokkal való ismerkedés után lassan minden hajó elhagyja a kikötőt. Vitorlásunkon kilencen utazunk, de kényelmesen elférünk. Az utastér első osztályú: közepén nappali, nagy, lehajtható étkezőasztallal, a kabinok pedig a hajó oldalában bújnak meg. Különleges látvány, ahogy az öböl nyugodt vizén a tíz katamarán kisiklik a kikötőből.

A két nagy részből álló sziget déli, Basse Terre nevezetű részét hajózzuk körbe. Első állomásunk Malendure partja. A pálmafák övezte, barna homokos strand előtti nyugodt öbölben horgonyzunk, majd a bocival (gumicsónak) partra szállunk. A strandon búvárközpontok sorakoznak. A parttal szemben fekszik a Pigeon-sziget, a Cousteau Tengeri Nemzeti Park, ahol a híres francia tengerkutató, Jacques-Yves Cousteau több alkalommal alámerült.

De minket most már a vacsora is izgat: a parttól kétszáz méterre, a domboldalon egy fakerítéses étterem finom illatokkal csalogat. A faszénnel teli szabadtéri tűzhelyen halak sülnek, a teraszról csodás kilátás nyílik az öbölben ringatózó hajókra. Az árbocok tetején égő horgonylámpák fénye sejtelmesen világítja meg a vizet.

Az étlapot egy láthatóan európai hölgy hozza, aki beszélgetésünket hallva tökéletes magyarsággal megkérdezi: „Mit hozhatok?” Honfitársunk néhány éve él a szigeten francia férjével. Neki köszönhetjük, hogy van bátorságunk megismerkedni a sziget halaival és az igazi helyi ételspecialitásokkal. Az általa ajánlott fokhagymás-mustáros hal gondolatára még ma is összefut a számban a nyál…

A Pigeon-szigetre ismét motoros gumicsónakunkkal indulunk. Itt a társaság egyik része palackkal búvárkodik, míg mások – így én is – szemüveggel és pipával fedezzük fel a szigetecske körüli gazdag élővilágot. Következő állomásunk Guadeloupe egyik legszebb strandja, Grande Anse. Bocijainkkal ráfutunk a homokfövenyre, majd élvezzük a tengert, amelyben a fantasztikus klímának köszönhetően éjjel-nappal lehet fürödni. Sokszor esik az eső, de ez egyáltalán nem befolyásolja a levegő hőfokát, a hőmérséklet mindig 30 °C körüli, még este is.

A pálmafák alatt megbújó Cacao Café-ban jól esik egy helyi sör. A kávézó előtt ‘petanque’-oznak (francia társasjáték vasgolyókkal) a helyiek, de míg mondjuk Provence-ban sildes sapkás, kockás pulóveres urak, addig itt félmeztelen kreol fiúk játszanak – de a vehemencia ugyanaz.

Delfinekkel Antiguára
Közel egynapos útnak ígérkezik a szomszédos Antigua szigetének elérése. Jó ideje, hogy mindenütt csak a nagy kékséget látjuk. Egyszer csak egy delfincsalád mellett hajózunk el. Katamaránunk szimpatikus lehet nekik, mert velünk úsznak egy darabig. Miután megállunk, egészen közel merészkednek, föl, s alá úsznak a hajótest alatt, láthatóan élvezik a találkozást. Egyikük idomított delfineket megszégyenítő ugrást mutat be, hajónktól mindössze néhány méterre. Többen szívesen beugranánk közéjük, de mivel egy kölyökdelfin is úszkál velük, nem kockáztatunk: félő, hogy a kicsinyét védő nőstény nem nézné jó szemmel közeledésünket. Ezen az útvonalon egyébként az évnek egy másik szakában bálnákat is lehet látni.

A tenger nem háborog, mégis óriási hullámokon ringatózunk, és teljes vitorlázattal hajózunk Antigua felé. Sokakat megvisel az erős hullámzás, de mire látótávolságba kerül a sziget, a tenger és a legénység is megnyugszik. Közelebb érve tengernyi árbocot látunk: éppen zajlik az Antigua Sailing Week, a világ egyik legnagyobb és legrangosabb vitorlásversenye. Minden évben több száz hajó gyűlik itt össze, hogy egy héten keresztül, több kategóriában mérje össze tudását a sziget legnagyobb kikötője, az English Harbour előtti nyílt vízen.

Több száz vitorlás száguld keresztbe-kasul, akad köztük pár személyes kishajó, de itt siklanak a világ legnagyobb versenyhajói is. Mi nem veszünk részt a versenyen, ám ügyesen át kell hajóznunk a mezőnyön, hogy bejussunk az English Harbour-be.

Antigua független közép-amerikai szigetország a Szélcsendes-szigetek középső részén, az Atlantióceán és a Karib-tenger találkozásánál. Az államot három sziget és több kisebb korallzátony alkotja. Ezt a földdarabot is – ugyanúgy, ahogy Guadeloupeot – Kolumbusz Kristóf fedezte fel 1493-ban. Ma önálló állam, függetlenségét 1981. november 1- jén mondták ki. Az ország ugyanekkor csatlakozott a Brit Nemzetközösséghez. Államformája szövetségi alkotmányos monarchia, demokratikus kormányzással és választott parlamenttel, a kormányzót az angol királynő nevezi ki.

Este besétálunk a Nelson’s Dockyard-ba, a régi kikötőbe, amelynek története 1725-re nyúlik vissza. Valamikor az Angol Királyi Flotta karib-tengeri bázisa volt itt. A part menti régi épületekben ma ajándékboltok, éttermek, kocsmák, a kikötőben pedig a modern kor hajócsodái sorakoznak.

Emeletes busz és robogó
Mivel itt nem az euró, hanem a kelet-karibi dollár a fizetőeszköz, pénzt kell váltanunk. Motorbér vezet. Itt egy gyarmati fogadóépületben várják a turistákat, reggel friss kávéval, este helyi zenekarokkal. A hely varázsát azonban a kilátás adja: az English Harbour öblei és az azoknak keretet adó zöld hegyek.

A sziget bejárásához tökéletes jármű a robogó, a forgalom gyér, a távolságok nem túl nagyok, de két dologra azért ügyelni kell. Az egyik a baloldali közlekedés, a másik a táblák hiánya vagy pontatlansága. Fehér homokos partszakaszok, elegáns szállodák, villasorok váltják egymást. A főváros, St. John’s, kikötőjében a nagy hajótársaságok óceánjárói parkolnak, a sziget belsejében pedig gyarmati stílusú épületek sorakoznak.

Hajóroncs és vulkán
Guadeloupe-ra visszatérve kis sziget mellett horgonyzunk. Az Ilet du Gosier-t korallzátony öleli körül, a szigeten egy világítótorony segíti a hajósokat az éjszakai navigációban. A földdarabka mellett hajóroncs emelkedik ki a vízből, kapitánya valószínűleg nem látta a világítótornyot, vagy túl nagyokat kortyolt a helyi rumból.

A fehér korallhomokos sziget egyetlen éttermében halat eszünk, de délután négykor már záróra van, és véges a választék, így néhányan éhen is maradnak. A csodás környezet és a kristálytiszta víz azonban kárpótol, és szerencsére a hajón is van még némi elemózsia.

Pointe-á-Pitre-be visszatérve búcsút kell intenem szép katamaránunknak, a sziget belsejének felfedezéséhez autót bérelek. A fővárostól nem messze esőerdőbe vezet a kanyargós út, csodálatos trópusi környezetbe kerülök az autópályától mindössze félórányira. Egy kifejezetten turistáknak kialakított parkkal kezdem az ismerkedést, ahol a dzsungel jellegzetes növényeit húszperces sétautakon mutatják be.

A parktól nem messze a La Cascade aux Ecrevisses vízesést nézem meg, természetesen már zuhogó esőben. Itt minden pontosan ki van táblázva, nem lehet eltévedni. A legnagyobb természeti látnivaló Guadeloupe vulkánja: a La Soufriere mindig felhőbe burkolózik. De úgy látszik, megkönyörülnek rajtam az istenek, és kapok egy pillanatot, amikor a felhők közül kibújik a nap, és egy pár másodpercre megvilágítja Guadeloupe meseszép partjait a távolban.

Szöveg és fotó: Almásy Gyula