Megújul a debreceni állatkert és vidámpark

Magazin > Programajánló

Folytatódik a debreceni Nagyerdő fejlesztése: a stadion, a Békás-tó és a szabadtéri színpad után megújul az állatkert és a vidámpark is - jelentette be a cívisváros polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

 Utazóna - MTI 2016-09-13

Papp László (Fidesz-KDNP) az állatkert pálmaházában elmondta: a fejlesztés első üteme 1,5 milliárd forint támogatással, az Új főnix terv keretében 2018-ra valósul meg.
    Felidézte, hogy az állatkert és vidámpark az országban egyedülállóan együtt található meg a Nagyerdőben: az elmúlt évek kis fejlesztései révén szakmailag a legjobb állatkertek között tartják számon, de nagyobb, átfogó, a teljes parkra kiterjedő átalakítás még nem volt. 
    "Ezért döntött úgy a város, hogy több ütemben, az eddigieknél sokkal nagyobb léptékben kívánja megújítani az intézményt és egy országos vonzáskörű parkot szeretne létrehozni" - tette hozzá. 
    A fejlesztés eredményeként a korábbi napközis tábor 3,5 hektáros területével összesen 19 hektárra bővül az állatkert és a vidámpark területe - ismertette Papp László.
    Széles Diána (Fidesz-KDNP) alpolgármester a fejlesztések közül kiemelte az egykori úttörővasút bővítését, amely csaknem három kilométeren át viszi majd az utasokat az állatkert látnivalói között.
    Az alpolgármester jelezte: a fejlesztés második ütemében - amely további 1,5 milliárd forintba kerül majd - új bemutatóházak készülnek el és új állatfajok érkeznek Debrecenbe.
    Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark igazgatója a részletekről szólva elmondta: a tervek szerint a park főbejárata jelenlegi helyéről az Oláh Gábor és Ady Endre utcák kereszteződéséhez, a Ködszínház közelébe kerül át. 
    Felsorolása szerint elefántházat, orrszarvú és csimpánzok elhelyezésére alkalmas épületegyüttest, sarkvidékek házát, de tematikus látványéttermet is építenek.  
    A fejlesztés révén a Nagyerdei Kultúrpark látogatottsága a jelenlegi évi 100 ezer főről a duplájára nőhet, a teljes fejlesztéssel közvetlenül nyolc új, de Papp László polgármester szerint a további tervezett nagyerdei fejlesztésekkel együtt akár több mint száz új munkahelyet teremtenek.

Megújul a debreceni állatkert és vidámpark
Megújul a debreceni állatkert és vidámparkMegújul a debreceni állatkert és vidámpark

Tetszik a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!