Hévíz mindenkié

Magazin > Városlátogatás

Általános megítélése Hévíznek, hogy oda gyógyulni járnak idős emberek, így másoknak nem annyira érdekes. Az egyik legnagyobb tévedés.

 Szabó Péter 2017-07-11

Hévíz ugyanis sokkal több, mint egy melegvízű tó és erre épült gyógyturizmus. Még akkor is, ha vitathatatlanul erre alapozza ismertségét, vonzerejét, hallatlan sikerét. Budapest után a leglátogatottabb városunk és ennek nagyon komoly következményei vannak. A sok látogató – évente többszázezer - ugyanis sok bevételt és ennek megfelelően sok beruházást, infrastrukturális fejlesztést, programot, kikapcsolódási lehetőséget, fajlagosan sokkal több minőségi szolgáltatást és még felsorolhatatlan egyebet is jelent. Mindezek pedig nem csak idős betegek számára vonzók, sőt. És ahogy mondani szokták, sokszázezer ember nem tévedhet…

Persze, a tó mindent meghatároz. De már az ókorban sem ráncos testű aggok jártak ide, hanem gyógyulni vágyó emberek, kortól függetlenül. A legenda szerint Flavius Theodosius, a későbbi császár, Nagy Theodosius volt Hévíz első leghíresebb betege, aki egészségesen távozott innen és lett később császár. Figyelembe véve a tényt, miszerint Theodosius 34 évesen lett Róma császára nehezen nevezhető idősnek, legfeljebb egy tinédzser számára. Egy biztos: a hévízi tó már igen korán híressé vált gyógyító képességéről és ennek megfelelően majd kétezer éven át megőrizte jó hírét.

Nagyjából ennyit az ismeretterjesztésről és a történelmi múltról, ami mindennapjainkban már sokadlagos. Engem például sokkal jobban érdekel, hogy Hévízen a sokcsillagos hoteleken mellett „sokcsillagos” magánszállások is vannak, amik sokkal családiasabbá, közvetlenebbé varázsolják az ittlétet. Nem mellesleg a városban szinte mindenről saját tapasztalatokkal rendelkeznek, így az ajánlásaik minden tekintetben megbízhatóak. Én például a tó és a wellness szolgáltatások mellett nagyon kíváncsi voltam a fentebb említett egyéb szolgáltatásokra is és rendesen eligazítottak vendéglátóim.

Olyan turisztikai szolgáltatásokat javasoltak, amelyek túlmutatnak az amúgy valóban kiváló gyógyturisztikai képleteken. Csak néhány a temérdek programlehetőség közül:
-    Tavirózsa kalandpark: A Kalandparkban nem csak 30 elemes, többszintes (junior-senior, extrém, és nehéz), 40 méteres csúszó pályás akadályok várják az érkezőket, hanem kipróbálhatják magukat íjászatban, lengőtekében és pétanque-ban is. Egész délutános programmá bővíti a családi élményt a balatoni halászattal és vadvilággal foglalkozó szabadtéri bemutató – többek között igazi vadász lessel – valamint a gyógynövény kert is. A személyes véleményem, hogy a legjobb családi program. Ha itt nem fárad le a gyerek, akkor sehol. Más kérdés, hogy meglettebb korúak számára kissé kimerítő lehet, de erre való a híres hévízi masszázs, víz- és manuálterápia.



-    Sétarepülés Gyrokpterrel vagy motoros sárkánnyal: Kevés kalandosabb és adrenalin növelő programot tudnánk elképzelni, mint a szelet érezni az arcunkban, miközben Hévíz, vagy épp a Balaton felett repülünk. Nem állítom, hogy nem volt bennem félsz és néha majdnem úgy éreztem magam, mint a közismert viccben a paraszt bácsi a vadászrepülőn, de mire leszálltunk, már megint mentem volna egy kört. Ez pedig tőlem, tériszonyát csak töredékesen leküzdött, azzal folyamatosan vívódó embertől nagy bók.



-    Hőlégballontúra: Hasonló élmény a fentihez, csak motorzaj nélkül és a landolás némileg - hogyismondjamcsak – szokatlanabb, de az leírhatatlan érzés, amikor semmi zaj nincs, csak a szél és néhány meghökkent madár csivitelése. Mindez párszáz méter magasban.


-    High Tech Sportok Bázisa3 (HSB3): Nomen est omen, a legújabb technikai eszközök közül a segway-jel ismerkedhetünk meg és szerezhetünk jártasságot a használatában. Ritka nagy móka!



-    Kerékpártúrák: Mivel Hévíz kerékpárbarát település, így teljesen természetes, hogy szinte mindegyik vendéglátóhely vagy rendelkezik saját kerékpár bázissal, vagy kapcsolatban áll valamelyik kerékpárkölcsönzővel a sok közül, melyek a városban találhatók. A túraútvonalak száma elvileg véges, de ember legyen a bringáján, aki mindet végigjárja. Én csak kisebb kerekezést választottam, a 9 km-es Városháza » Sugár u. » Vörösmarty u. » Ady u. » Tófürdő » Véderdő » Deák tér » Nagyparkoló » Római-kori romok » Egregyi borút » Árpád-kori templom » Városháza kört, ami nagyon jól esett. Különösen az Egregyi borút és felettébb fájlaltam, hogy mára visszavonták a bringásoknak korábban engedélyezett pár pohárkát. Más kérdés, hogy később bepótoltam a kortyolgatást.
-    Ha már járás, akkor ide tartozik a környék számtalan gyalogtúra lehetősége is. Ezek a kedvenceim! A Hévíz – Egregy – Alsópáhok – Hévíz útvonal 8 kilométerének minden métere megérte, különösen a már emlegetett Egregy miatt is. ;)

A fenti élményeim is azt igazolják, hogy Hévíz valóban több, mint gyógyulásra váró betegek legkedveltebb városa. Ez még akkor is igaz, ha az én sportosságom már a régmúlt idők homályába vész és ma már sokkal jobban megbecsülöm a gasztronómiai élményeket, mint ifjantabb koromban, ami meg is látszik rajtam. Így aztán kénytelen vagyok bevallani, hogy a kalandparkban kissé túlvállaltam magam, aminek következménye egy kisebb izomgyulladás, szalag húzódás lett, de nem is lehettem volna jobb helyen, mint itt, Hévízen. Olyan szépen rendbe tettek, hogy jobb, mint újkorában! Ez utóbbi tézis is igazolja, hogy Hévíz mégis a gyógyulni vágyók paradicsoma, még ha ezzel az írással igyekeztem volna ezt vitatni.

Ja, amúgy meg állati jó termelői piacuk van kedden, csütörtökön és szombaton, nehogy véletlenül kihagyják. 

Hévíz mindenkié
Hévíz mindenkiéHévíz mindenkiéHévíz mindenkiéHévíz mindenkié
Hévíz mindenkiéHévíz mindenkié

Tetszik a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!