Görögökhöz kéne menni…

Magazin > Görög pillanatok

Január, február, itt a nyár! Aki azt gondolná, hogy kicsit elkapkodott dolog már ilyenkor a nyári utakat tervezni, az nagyon téved!

 Szabó Péter 2017-02-14

Kezdjük ott, hogy például Krétán és a többi déli szigeten már májusban olyan idő van, hogy pecsenyére sül az óvatlan utazó. Az meg különösen fontos információ, hogy ilyenkor minden hazai utaztató őrült ajánlatokat tesz, mint például a Personal Tours  is a most lefoglalt júniusi utaknál három desztinációban – Kréta, Rodosz, Karpathos - az apartmanok esetében a fő ágyon ingyenes szállást kínál. Bolond, ki nem próbálta még…

Már csak azért is, mert júniusban meseszerűen kiváló idő honol Krétán, Karpathoszon vagy épp Rodoszon. A tenger ilyenkor már simán 24 fokos, ilyenkor süt a legtöbbet a nap – pláne a napfordulón, 21-én – és még nem érkezik meg Krétán a Meltemi, tehát teljes szélcsend uralkodik. Külön öröm, hogy még kevés a turista is, tehát nem kell közelharcot vívni a strandon a jobb helyekért. A vendéglátók is szívélyesebbek ilyenkor, mert részint jut idejük ránk, hiszen nincs tömeg és épp ezért kevésbé leterheltek, frusztráltak. Mindenki mosolyog, figyelmes, szolgálatkész, a tenger is alig fodrozódik, nagy hullámok nincsenek, meseszép a környezet. Már-már tényleg giccsesen tökéletes.

Júniusban még akár az is előfordulhat, hogy Baloson alig pár embert találunk

a rodoszi Monolitoknál senki sem zavarja a kilátást

és a karpathoszi Olymposzon nem turistahordákat kerülgetünk, hanem tényleg autentikus hangulat uralkodik.

Aki azt képzeli, hogy júniusban még korai elindulni, annak csak egy adat: a legészakabbra fekvő Korfun a júniusi átlag hőmérséklet 28 fok. Mondom az átlag. Legészakabbra. De júniustól a hőérzet bőven 30 fok felett van minden nap, mivel esőt már ilyenkor elvétve találni egész Görögországban. Sartin is már kimondottan meleg a tenger a lagúnákban, Paralián az aranyszínű homok már égeti a talpakat,

a helyiek is már otthagyják a kánikulában megsülni készülő Athént és inkább például Kamena Vourla-n, vagy Tolo vízparti homokján süttetik a hasukat. A fenének sem hiányzik árnyéktól árnyékig lavírozni a tűző napon, ha lehet a vízparton is létezni a kánikulában. A tavaszi ünnepeknek már vége, a nyári ünnepségsorozatok meg majd csak júliustól kezdődnek, tehát ez a hónap a pihenésé. A korlátozott turistaforgalmú Kefalónián meg különben is csendesebb az élet és ez ilyenkor különösen igaz.

Jó, persze, Zakynthoson és pár erre szakosodott desztináció fiatalok által felkapott részein – pl. Krétán Hersonissoson, Rodoson Falirakin, Korfun a dassiai Edem klubban, etc. - már ilyenkor is zakatol a buli, hogy reggel is még a testben rezgő ütemre topogjon ki az ember a strandra és ott after partyzzon a déli ájulásig. Mert aludni kell, hogy este legyen energia a folytatásra.

Szóval Görögország már ilyenkor is vár minket, és aki kellően előrelátó, az már most bebiztosítja magának a tuti és a korai döntésnek köszönhetően olcsó helyeket. Nem mellesleg már az is felmelegíti az embert ebben a néha csontig hatoló hidegben, ha arra gondol, milyen lesz röpke négy hónap múlva Görögországban élvezni a napsütést és a tengert. Tehát keressétek fel a Personal Tours oldalát és csapjatok le a kedvező ajánlatokra.

Görögökhöz kéne menni…
Görögökhöz kéne menni…Görögökhöz kéne menni…Görögökhöz kéne menni…

Tetszik a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!