Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben

Magazin >

Harmadik alkalommal versengtek egymással a hazai fürdők. A három nyertes között egy duplázó és egy nagy meglepetés is van.

 Turizmus Online 2017-09-11

Az Év Fürdője a hazai fürdők legnagyobb versenye. A közönségszavazáson 2017. június 1. és augusztus. 31 között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát.

Az idei verseny rendkívül szoros és izgalmas eredménnyel zárult: dobogós helyezések néhány szavazaton múltak, az országosan ismert fürdőket felvonultató kategóriában a verseny történetében egyedülálló győzelem született, a kisebb, helyiek körében népszerű fürdők kategóriájának csatája pedig igazi meglepetéssel ért véget.

A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A versenyben összesen 167 ezer szavazat érkezett.

A duplázó: Az Év Fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló

Az Év Fürdője 2017 címet a Hungarospa Hajdúszoboszló szerezte meg, amely nemcsak az ország, de Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is.

A verseny történetének első duplázását könyvelheti el a Hajdú-Bihar megyei fürdő, hiszen 2015-ben, az első "Az Év Fürdője" versenyen már sikerült győznie.

A hajdúszoboszlói fürdőben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel.
A vendégek körében a fürdő 30 hektáros gyönyörűen parkosított, 13 medencés strandja is nagyon népszerű, különösen mediterrán tengerpartra hasonlító, pálmafákkal és homokos parttal övezett rész.

Medencéje 6200 m2-es vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít.
A strand területén található csúszdaparkban 15 különféle pályából lehet választani. 

A maximalista: Az Év Feltörekvő Fürdője a Demjéni Termál Völgy

A Demjéni Termál Völgy a tavalyi versenyben is szép eredményt ért el, hiszen 3. lett kategóriájában, idén csúcsra ért.

A Demjéni Termál Völgy népszerűségét szintén a sokoldalúságának köszönheti, hiszen barlangfürdő, gyógyfürdő és aquapark is várja itt a vendégeket.

A termálfürdőt 4 évszak fürdőjeként is emlegetik, az év minden napján egyedülállóan meghosszabbított nyitvatartással hajnal 2 óráig várja a vendégeket.
A wellness részlegen gőzkabin, finn szauna, Kneipp medence és sókamra is található.

A meglepetés: A Helyiek Kedvenc Fürdője a V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont

A V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont úgy szerezte meg a győzelmet a legkisebb fürdők kategóriájában, hogy tavaly még a TOP 15-ben sem szerepelt. Igazi meglepetés-győzelem az övé.

A szentendrei uszoda Magyarországon elsőként kapta meg a Magyar Fürdőszövetség ötcsillagos minősítését. A létesítményt leginkább a széles palettájú wellness részlege teszi kedvelté, ahol finn szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, jégbarlang, sószoba és többféle masszázs is igénybe vehető.
Itt található Magyarország első mesterszaunája is. A fürdőben tematikus éjszakai wellness programokat is tartanak.


 

A verseny kategóriáit hazánk rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkező fürdői hívták életre. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült.

A megyei rangsor ide kattintva tekinthető meg. A szavazás további eredményei pedig itt láthatóak.

Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben
Eldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-benEldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-benEldőlt, melyik lett Az Év Fürdője 2017-ben

Tetszik a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!