Egyre több német jár golfozni Zalacsányba

Magazin > Turisztikai hírek

Rengetegen repülnek az újonnan megnyitott reptérre Új perspektívákat nyit a turizmusban az újra működésbe lépett Balaton Airport, aminek köszönhetően egyre több német turista látogat hozzánk. Az pedig csak a ráadás, hogy a reptér fellendítette a golfozni vágyók számát is a régióban.

 Utazóna.hu 2022-07-19

Két év után idén, április 20-ával végre beindult a szezon a sármelléki reptéren, így a régió iránt érdeklődők Frankfurtból, Hamburgból, Berlinből és Düsseldorfból is közvetlenül repülhetnek a Balaton Airportra.
Habár az útvonalak többségén már a koronavírus előtt is közlekedtek fapadosok, idén először vehetjük igénybe a WizzAir járatait, amelyek a nyári szezonban minden csütörtökön és vasárnap repülnek Dortmund és a Balaton között.

A reptér előnyeit azonban a magyarok is kiélvezhetik, ha nyugatra repülnének, itt ugyanis ingyenes parkolást biztosítanak az utazóknak, Hévíz mellett pedig a többi környékbeli nyaralóhely is örülhet a megnövekedett turistaforgalomnak. A heti kétszeri, dortmundi járattal érkező utasokat már nem kell hosszú útvonalon transzferezni, mint korábban, amíg a bécsi reptéren szálltak le.
“Sokkal praktikusabb és könnyebb az utazás a németeknek, mióta közvetlenül a Balaton Airporton szállhatnak le. A változás nálunk is észlelhető, hiszen megnövekedett a nálunk foglaló vendégek száma” - mondja Sóti Szilvia, a Zala Springs Golf Resort marketing menedzsere.
A turistáknak így arra is alkalma nyílik, hogy a betervezett fürdőzés mellett golfozni tanuljanak, hiszen a Zala Springs Golf Resort távolról sem csak a profikat várja: bárki kipróbálhatja a játékot.
Éppen ezért jöhetnek amatőrök, párok és családok is, akik itt ismerkedhetnek meg a golfozás rejtelmeivel. Ehhez ugyanis minden biztosított, és bármikor előre foglalható, ha a vendégek szeretnének részt venni egy golfoktatásban.

Egyre bővülnek a lehetőségek

De mi a helyzet, ha inkább a pihentető kezeléseket választanánk? A resort spa- és wellness részlegében az úszómedencék, kültéri melegvizes medence és szabadtéri jacuzzi mellett mostantól új masszázskezelések is várják a pihenni vágyókat, de igénybe vehetik a fényterápiát, bioszaunát, halpedikűrt vagy a gőzkabint is. Bevezetésre került egy új prémium kozmetikai márka, ami shopunkban is megvásárolható, a Spaban pedig ki is próbálható különböző kezelések alkalmával. Bővült az italkínálat is, így több populáris koktél is elérhetővé vált a wellnessben.

A resortban nagy hangsúlyt fektetnek a gasztronómiára is, így különlegességekkel teli kávézó, - a The Cup – ami halfwayhouseként is üzemel, és bisztró is várja a vendégeket. Az utóbbiban Váradi Bálint séfnek és csapatának hála alig pár hete startolt az aktuális nyári étlap, ami teljesen új, szezonális fogásokat tartalmaz. A Resort nemcsak a kirándulók és a német turisták, hanem a céges csapatépítők célpontja és a konferenciák kiváló helyszíne is.

“A Zala Springs Golf Resportba most különösen megéri ellátogatni, hiszen új apartmanok kerültek átadásra, ahol különleges, egyedi dizájnnal kialakított szobák várják a vendégeket. Stílusban és m2-ben is eltérő a korábban foglalható és vásárolható lakásoktól. Felüdülés lesz, hogy mennyi újdonsággal tudunk szolgálni ebben a szezonban mindamellett,– amit eddig is szerettek vendégeink” - zárja Sóti Szilvia.

Egyre több német jár golfozni Zalacsányba
Egyre több német jár golfozni ZalacsánybaEgyre több német jár golfozni ZalacsánybaEgyre több német jár golfozni ZalacsánybaEgyre több német jár golfozni Zalacsányba

Tetszik a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!